Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Szörényi Andor: A mózesi könyvön kívüli jelentősebb szertartások
A MÓZESI KÖNYVÖN KÍVÜLI JELENTŐSEBB SZERTARTÁSOK 305 meg Albright is : «A kánaáníta mithologikus szövegek minden újabb publikációja mind nyilvánvalóbbá teszi a kánaáníta és izraelita vallás közötti szakadékot. A közös földrajzi környezet, a közös anyagi kultúra és a közös nyelv nem volt elég ahhoz, hogy kioltsa a Mózes Istenébe vetett parázsló szikrát, vagy pedig hogy asszimilálja Jahve kultuszát Baal kultuszához».1 A mózesi vallás liturgiája tehát a maga nemében egyedülálló és a többi keleti vallás szertartásaival lényegileg össze nem hasonlítható, melynek természetszerűleg vannak közös vonásai a sémi népek hitével, mely fölhasználta a kinyilatkoztatás előtti népi vallás elemeit és sokszor később is átvett egyes intézményeket más vallási kultúrából, de amely tartalmilag és nagyobbrészt formailag is egészen új és teljesen különbözik az egykorú szomszéd és rokon népek liturgiájától. De ez a liturgia egyáltalában nem volt és nem is lehetett lezárt, megkövesedett valami, mert az ókori keleti ember minden konzervativizmusa ellenére is az új körülmények szükségszerűen magukkal hozták a változtatásokat. Az izraeliták életében olyan lényeges változások állottak be Mózes halála után még vallási viszonylatban is — utalunk itt pl. az állandó letelepüléssel járó, egy országban szétszóródott nép új vallási igényeire, a kultúra előhaladtával keletkező új lehetőségekre, a jeruzsálemi templom felépítésére stb. —, melyek nem maradhattak hatás nélkül a liturgiában sem. Űj külső hatások, új gazdagító eszmék és befolyások, új veszélyek és problémák keletkeztek, s ezek nem múltak el nyom nélkül a nyilvános istentisztelet fölött! Fejlődésnek tehát kellett lennie az izraelita vallás kultuszában is, s ennek a fejlődésnek az egyes állomásait megállapítani nem csupán azért fontos, mert közelebb visz bennünket az Ószövetség világának megértéséhez, hanem azért is, mert ezeknek a fejlődési fázisoknak ismerete nélkül nagyon sok ószövetségi részlet, ima, zsoltár, költői vagy prófétai szöveg nem magyarázható meg, legalábbis nem teljesen és maradék nélkül. Az Ószövetség liturgiájának fejlődési vonalát megrajzolni tehát nemcsak régészeti és vallástörténelmi szempontból fontos, hanem szövegmagyarázati szempontból is. Ezt a fejlődést azonban nem lehet semmikép sem a Thórán belül elképzelni, mintha az ószövetségi liturgia fejlődésének fázisai megBibl. 19 (1938) 435—453. old. és : Archäologisches und Religionsgeschichtliches aus Ugarit-Ras Samra, Bibi. 20 (1939) 436—453. old. Aistleitner J.: Rasz Samra, Theol. 2 (1935) 97—104., 193—205., 291—302. old. A Keret legenda, Theol. 5 (1938) 13—-25. old., Zum Verständnis des Ras-Samra-Textes I D. 1937. 1 «Every fresh publication of Canaanite mythological texts makes the gulf between the religions of Canaan and of Israel increasingly clear. A common geographical environment, a common material culture, and a common language were not enough, to quench the glowing spark of Israelite faith in the God of Moses or to assimilate the cult of Yahve to that of Baal.» The Ras Samra Tablets, Bull. Am. Schools Or. Res. 70 (1938) 24. old. Theologia. 20
