Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Horváth Sándor: A bűnszenny
214 HORVÁTH SÁNDOR van nyomva minden életmegnyilvánulásra.1 Minden föltétel megtalálható tehát, hogy a természetes erkölcsi élettérben megingathatatlan jellem alakulhasson ki. Az akarat ilyen megigazulása azonban csak tökéletlen lehet, mivel a természet az egész erkölcsi életet átfogó végső célt nem ismer, ill. nem adhat. Részleges végső célhoz lekötheti magát az ember saját erejéből, és az ennek megvalósítására irányuló törekvés a lelki erő csodáit hozhatja létre.1 2 De ezzel az erővel más oldalon esetleg igen nagy gyöngeség is megfér.3 Teljes értékű jellem tehát csak ott található, ahol a lélek minden ereje a legfőbb Jóban van lehorgonyozva, életműködése pedig ennek a képmását viseli magán. 4. A bűnszenny mint jellemtelenség. A mondottak után már könnyű lesz a bűnszenny szemléltetése. Lélektanilag a jellem romlását értjük rajta. A bűn következtében valami központi erő megbénul. Ebből folyik a másodrangú, vezetett erők rendellenes működése. Magukra hagyatva, egységes, központi indítás és irányítás hiányában minden képesség az öntörvényűség útján jár. A cselekvő személyben, mint ilyenben, nem az egység, hanem a széthúzás, nem az egységes összetartás, hanem beteges bomlás jelentkezik. A Szentírás szava : ubi nullus ordo, sed sempiternus horror inhabitat4 — tökéletesen megvalósul a bűnös lélekben. Már a természet körében is megállapíthatjuk az ilyen értelmű bűnszennyet. Egyetlen ellentétes cselekedet is megtöri az okosság erényét, amelyről fönnebb mint az erkölcsi élet szervező, egyesítő tényezőjéről emlékeztünk meg. A tudatlanságnak, meggondolatlanságnak, de legalább is a tévedésnek minden bűnben része van, ha ezek távolabbi gyökereit, vagy az értelmet elhomályosító tényezőit máshol kell is keresnünk.5 A téves ítélet sok, még nagyobb, tévedésnek kiindulópontja szokott lenni a tisztán elméleti téren is. Az értelmi élet tarkulása, foltoktól való elrútulása annál nagyobb, minél több a téves ítélet. Ennek az arányában növekszik a világnézeti megoszlás is : egységes szempontból történő ítélkezés vagy egyáltalában véve nincs meg, vagy pedig a megtörő hamis elvhez való ragaszkodás következtében nem való igazságot, hanem attól elütő értéktelen elgondolást közvetít. Még nagyobb a veszély a gyakorlati téren, ahol az ítélethez nem tisztán értelmi, hanem érzelmi tényezők kötik le az elmét. Ezeknek a ragaszkodása a 1 I—II. 65. 1. 2 I—II. 65. 2. 3 Innen az erény felosztása virtus simpliciter et sec. quid-re. Az utóbbira vonatkoztatja Szent Tamás Ágoston szavait: ubi deest agnitio veritatis, falsa est virtus etiam in optimis moribus, i. h. és II—II. 23. 7. 4 Job. 10. 22. 6 Ezekről szól Szent Tamás I—II. 76—77.
