Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 139 gondolat szolgál : mintegy az alapgondolatok alapgondolata».1 Nietzsche szerint is azért kell «meghalni» az Istennek, hogy az ember tudjon teremteni. A magasabb hatalomra törő akarat föltételezi, hogy a magasabb hatalom még nincs megvalósítva. Nincs értelme, hogy valaki már megvalósult hatalomra törjön. Ha van abszolút Teremtő, az emberi teremtés értelmetlenné válik. Isten léte a teremtő ember számára ezért elviselhetetlen : «ha volnának istenek — mondja Zara- hustra-Nietzsche — hogyan viselném el, hogy nem vagyok isten ! Tehát nincsenek istenek ... Isten gyanítás : de ki inná meg e gyanúsítás minden kínját anélkül, hogy meghalna? Elvétessék-e a teremtőtől hite és a sastól lebegése sas-messzeségekbe?»1 2 Ha volna Isten, az ember kezéből kihullana a teremtő kezdeményezés : «mit is lehetne teremteni, ha istenek volnának !»3 Az Isten-eszmében gyökerező erkölcs természet- ellenes, életlendületet bénító erkölcs : «A természetellenes erkölcs ... egyenesen az élet ösztönei ellen fordul, s nem más, mint azoknak, majd rejtett, majd nyílt, elítélése. Amikor azt mondja «Isten a szívbe tekint», nemet mond az élet legalsó és legfelső vágyakozásaira és Istent az élet ellenségének veszi. A szent, akiben istennek kedve tellik, az eszményi kasztrált. Az élet véger ér, ahol «Isten birodalma kezdődik».4 Az Istenhitre azoknak van szükségük, akikben elhalt az élet akarata, akikben úrrá lett a «gyöngeség ösztöne*. Az erős akaratnak nincs szüksége Istenhitre : «A hit vágya ott tör fel legjobban, és a hitre ott van legégetőbb szükség, ahol hiányzik az akarat».5 Nietzsche nem akar törődni többé Istennel, mert megsejtette az új istent az emberben : az emberfeletti embert : «Az emberfeletti ember szépsége jött árnyékként hozzám. Jaj testvéreim ! Mit törődöm én az istenekkel !»6 Nietzsche álma a jövő nagy embere, aki majd legyőzi Istent és a nemlétet, szabaddá teszi az embert és megváltást hoz : «megszabadít minket az eddigi eszménytől, mint attól, aminek abból ki kellett nőnie, a nagy undortól, a semmire irányuló akarattól, a nihilizmustól ... az akaratot újra szabaddá teszi, a földnek célját és az embernek reményét visszaadja ; ennek az Anti- krisztusnak és antinihilistának, Isten és a semmi legyőzőjének — egykor el kell jönnie».7 Isten nyomasztó árnyéka rásúlyosodott az emberre és megbénította teremtő erejét, megrendítette önbizalmát, életreményét. Meghalt az Isten, de az árnyéka még kísért : «Midőn Buddha meghalt, még évszázadokig mutogatták árnyékát egy barlangban — egy óriási borzasztó árnyékot. Isten halott : amilyen azonban az emberek ter1 Jaspers : i. m. 380. 1. 2 Also sprach Zarathustra. Werke Bd. VI. 124. I. 3 U. o. 126. 1. * Götzen-Dämmerung. Werke Bd. Vili. 88. 1. 5 Die fröhliche Wissenschaft. Werke Bd. V. 281. I. * Also sprach Zarathustra, 126. 1. 7 Zur Genealogie der Moral. Werke Bd. VII. 396. I.
