Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
Nem látja létének korlátáit. Végtelenbe akar tágulni. «Ebben a mámorban csak akkor ébred erejének tudatára, mikor már azt átlépte és a játékot elveszítette.»1 Az emberi szabadság szédületes nagysága és belső tragikuma. A kanti embereszmény az öncélú, autonóm, szabad emberi személyiség. Az emberi szabadság Kantnál új világ a világmindenséggel szemben. Ennek a világnak függetlenségét, tisztaságát semmi meg nem szüntetheti, semmi el nem veheti. A kanti szabadságtannak minden merész szélsősége mellett derűlátóan racionalista, humanista jellege van. Az emberi szabadság nagy antinómái valahogy feloldódnak az «észlényiség» határozatlan egyetemességében. A konkrét emberi lény szabadságának örök aktualitásokban megtáruló problematikája nem merül teljesen felszínre. A hartmanni értéketika előterében az erkölcsi értékek birodalma áll. Hartmann az önmagukban álló, minden valós léttől és vonatkozástól független értékeszmékre akarja építeni erkölcsbölcseleti rendszerét. De az értékeszmék mögött nála is felbontakozik egy még mélyebb, még alapvetőbb világ : a végső metafizikai elvek világa. A szabad emberi személyiség az a metafizikai valóság, amelyen át az egész etikai axiológiai szféra közvetlenül belekapcsolódik a metafizikai valóságlétbe. Érték és lét dualizmusa folytán Hartmannál az értékeknek a metafizikai valóságlétbe való gyökerezése laza és felületi jellegű. Néha úgylátszik, mintha a szabad személyiségnek az erkölcsi világban csak mellékes szerep jutna : hivatása csak az lenne, hogy az önmagában álló és önmagában teljes értelmű eszmei értékvilág egynéhány értékét megvalósítsa. Eszerint az erkölcsiség súlypontja az eszmei értékvilágban lenne. Maga a személyiség és az értékvalósítás ezt már csak külsőlegesen érintené. Hogy azonban ez a dualizmus mennyire tarthatatlan, az a legvilágosabban magánál Hartmannál látszik. Az erkölcsi értékvilágnak és az erkölcsi létnek végső értelmet nála is a metafizikai világ ad. Közvetlenül : a szabad- akaratú emberi személyiség és annak léthelyzete. A legvégső szó nála is az emberi személyiség metafizikai meghatározásában csendül ki. Azok az elvek, amelyek Hartmann etikájának megalapozásában egyrészt axiológiai, másrészt metafizikai síkról indultak el, az emberi szabadság problematikájába futnak össze. Nála is a szabadság örök kérdésébe súlyosodik az erkölcsi lét végső értelme. A szabadság meghatározásában fejeződik ki legplasztikusabban a hartmanni etika igazi arculata. A hartmanni értelemben vett emberi szabadságnak vannak végzetes korlátái, mégis abszolút értékű. Az ember leglényege ez a ISTEN ÉS ERKÖLCSI LÉT HARTMANN ERKÖLCSBÖLCSELETÉBEN 135 1 Ethik, 328. I.
