Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
134 PAPP IMRE szakadékai, a nagy kudarcok vigasztalanságai. Értékvalósításában az ember újjáteremti a világot. De mégis, az értékvalósftás töredékes marad : nem visz értékteljességet a valóságba. Már az ismeretéletben megmutatkozik az ember elvesző parányisága. Az ismeret nem teremti az ismerettárgyakat. Nem az emberi megismerés vetíti a kategóriákat a homályos érzet-kaoszban felénknyilatkozó világba, hanem a lét végtelen kategóriái határozzák meg az ember létét és ismeretét. Az ismeret lét-reláció, az alany és a tárgy megismerhetetlen valóságának érintkezésében felgyűlő halvány fény. Csak egy piciny kört világít meg : addig terjed rádiusza, ameddig a rajta áthúzódó létkategóriákon kissé ki tud tapogatózni. Az ismeret csak a felületeket érinti. A dolgok igazi mély lényege az örök megismerhetetlenség távlataiba vész az emberi ismeretlátás elől.1 Az ember minden mozdulásában kiábrázolódik lényének földszerű jellege. Nagy elszánásai, nagy lelki tettei mögött ott lépked a halál. Szellemi öneszmélésében csak megsúlyosodik létbizonytalansága. Életalakítása szabad önteremtés. S mégis : létsorsa mélyén ott rohan a vakon dobott sújtó erők fátuma. Nem tudja magát kitépni az anor- ganikumból kiemelkedő alsó létsíkok megkötéséből. Igaz, benső szellemi létmódjában független velük szemben. Kimagasodik belőlük. Benne csúcsosodik ki a lét tökéletessége. Tőle kap értelmet a mindenség. De mégis erőtlen a kozmikus erőkkel szemben. Nincs isteni gondviselés. Csak emberi gondviselés van. Gondviselésének látnoki tekintetében nyílik meg az ember előtt a számára egyetlen cselekvési terület: a jövő. Az ember idő fölé emelkedik. S mégis, megvannak ennek a tehetségnek is a végzetes határai. Minél előbbre lát az ember a jövőbe, annál nehezebben tudja ennek a megismerésnek súlyát elviselni. Ha teljesen megnyílnék előtte a jövő, össze- roskadna annak ismerete alatt.1 2 Hogy lehessen emberi teleológia, meg kell szűnnie az isteni teleológiának. Az ember nem állhat célos meghatározás alatt. Az ember maga tűz ki célokat és maga valósítja meg azokat. A legistenibb tulajdonságot is kiköveteli az istenségtől : az eleveelrendelést, a predesztinációt. Az ember szabadon rendelkezik önnön sorsa fölött : saját maga predesztinálja önmagát. Ezáltal magasodik erkölcsi lénnyé. De ennek az isteni tehetségnek is megvannak az ember végességben végzetes veszélyei. A határtalan célosság határtalan felelősséget jelent. Az ember nem bírja elviselni a határtalan felelősség súlyát : össze- roskad alatta. A predesztináció a legszédületesebb és legveszélyesebb isteni képesség az emberben. Az ember egész élete játék ezzel a veszedelmes tehetséggel. Az ember mind kockázatosabb játékba sodródik. 1 Grundzüge einer Metaphysik der Erkenntnis, 58. 1. 2 Ethik, 325. I.
