Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Papp Imre: Isten és erkölcsi lét Nicolai Hartmann erkölcsbölcseletében
132 PAPP IMRE Az ember a világ értelme. Az értékek eszmei létiségükben erőtlenek a valósággal szemben. Az emberben azonban életre gyúlnak és az ő teremtő tevékenysége által alakítják a világot. A világ az ember értékvalósító életében találja meg értelmét. Már az ismeretben mélyebb jelentőséget kapnak a világ dolgai. Habár a megismerés nem változtat rajtuk, mégis valami fény csillant át rajtuk. A megismerő emberi látásban valahogyan a dolgok mélyebb értelme jő elő. A puszta lények «tárgyak» lesznek.1 A valós lét szét- oldottságába az ember visz egységet. A világ az emberben találja meg tudatát.1 2 Az ember «alany a tárgyak körében, megismerő, tudó, átélő, részesülő ; ő a lét és a világ tükre, s így valóban a világ értelme . . . Benne tükröződik a lét. Számára van a létnek értelme».3 A természet kötve van törvényeihez ; egyedül az ember hord magában egy magasabb törvényt, amellyel «teremt» a világban .. ,4 A világ nem örök harmónia, hanem egymásnak feszülő erők küzdelmének diszharmóniája ; egymást valósító és egymást semmisítő vakcélú tényezők egymásba törése. Az önmagában rendezetlen értelmetlen, értéknélküli világ a «magasabb létteljességet teremtő»5 emberben nyer rendet, értelmet, értéket és célosságot. Az ember az Isten megüresedett trónján. Az ember — mint szellemi, személyi lét — a létpiramis csúcsa. A legerőtlenebb, de a legtökéletesebb létforma. Bele van ágyazva a világba, mégis teremtő. Teremtő, mert értékeket valósít. Az értékvalósítás ugyanis teremtés : «generatio ex nihilo».* Az ember Demiur- gosz, «világteremtő kicsiben».7 Egyedül az ember tud a jövőbe tekinteni, előre látni és előre gondoskodni. «A mítosz szemléletesen fejezte ezt ki Prométheusz alakjában. Már a név azt jelenti : «az előre gondoló» (der Vordenkende)... Az első ember az előre gondoló. Emberré levése megrablása az istenségnek. S habár a mítosz csak a tűzrablásról számol be, mégis világos, hogy amögött valami más rejtőzik, ami szintén tárgya a rablásnak, az istenség gondviselése (nQÓvoia). A gondviselés az istenség attribútuma. Az ember étosza hybris, fölkelés az istenség ellen, az istenség attribútumának kikövetelése.»8 Isten nem más, mint az ember hű képmása, csak az abszolútumba 1 Ethik, 161. 1. 5 U. o. 2 U. o. 9. 1. » U. o. 149. 1. * U. o. 161. I. 7 U. o. 164. 1. 4 U. o. 153. I. 8 U. o. 322. 1.
