Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Halász Pius: A caritas jelentése a ciszterci misztikusok tanításában
kozásáig eljutott misztikus szeretet, a későbbi «égő szeretetláng» rejtőzik mögötte. Láttuk, hogy ennek elve és gyökere minden megszentelt lélekben adva van, kibontakozása azonban bizonyos elengedhetetlen lélektani és aszketikus tényezőktől függ. Amikor tehát a Ciszterci Rendet e szeretet iskolájának nevezik, azt állítják, hogy benne ezek a föltételek megtalálhatók. A rend eszerint az első idők elgondolásában minden eszközével, egész berendezettségével ezt az egy célt szolgálta : tagjainak lelkében a «caritas infusait, a természetfölötti isteni erényt, «caritas diffusa»-vá akarta érlelni. Aki tehát ebbe a rendbe kapott hivatást, az egyben közelebbi hívást (vocatio proxima) nyert a misztikus-kontemplatív életre is. A Ciszterci Rend ezzel két gyújtópont köré építette föl lelkiségét. A «schola Dominici servitii» az egyik fókusz. Isten objektív-liturgikus szolgálata áll az első helyen. Ebben teljesen Szent Benedek Regulájának szelleme érvényesül. Belőle meríti a lélek a tisztelet, engedelmesség és szolgálat klasszikus magatartását. A másik középpont a lélek magános mélységébe nyílik s a misztikus szeretetélményben kristályosodik ki. A «schola caritatis» szubjektív irányban építi tovább a szentbenedeki gondolatot, a szeretet, boldogság és élmény vonalán. Utolsó szavaiban a Regula is utal erre, Szent Benedek a maga életében meg is valósította. Kidolgozott rendszerré és lelki iskolává azonban először itt válik. Hangzottak már olyan kijelentések is, mintha a ciszterci iskola ezzel máris elindult volna a modern szubjektivizmus lejtőjén s hűtlenné vált a római-szentbenedeki objektivitáshoz. Ennek a véleménynek akkor lenne igaza, ha Citeaux ugyanakkor elszakad a Regula hagyományaitól, ha a «schola caritatis» a «schola Dominici servitii» romjaira épül. Azonban ennek pont az ellenkezője történt. Mert csak a Regulának legkövetkezetesebb követése és aszketizmusa által remélhette azt a tisztulást, mely a misztikus szeretet elengedhetetlen föltétele. Amikor egyrészt legszigorúbban ragaszkodtak a Regula liturgikus és aszketikus örökségéhez, ugyanakkor a belső élet síkján tovább is építették : a tisztelet és szeretet, az engedelmesség és élmény, a szolgálat és boldogság egyensúlyával egy rövid évszázadra megvalósították a nyugati keresztény lelkiség eszményét a földön. Másutt kifejtettük már, hogy a ciszterci alapítók a keleti szerzetesség hagyományain folytatták és értelmezték Szent Benedek gondolatát. Ezért kimondottan szemlélődő rendnek alakultak. De valami egészen új elemet is adtak a szerzetesi gondolathoz. Ez a «caritas» itt vázolt fölfogása. A keleti atyák és remeték az értelem útját járják a szemlélődés iskolájában, ciszterci misztikusaink a szeretet útját dolgozzák ki. Ezzel véglegesen megszabták azt az irányt, amelyen az utánuk következő vegeket félretette és eltúlozta, mikor a misztikus kifejezéseket teológiailag is formálisnak vette. Az továbbra is kétségtelennek látszik, hogy eme tanításában ciszterci szerzőinkre támaszkodik. A «CARITAS» JELENTÉSE A CISZTERCI MISZTIKUSOK TANÍTÁSÁBAN 129 Theologia. 9
