Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Halász Pius: A caritas jelentése a ciszterci misztikusok tanításában
126 P. HALÁSZ PIUS ratio). Mihelyt a megigazulással visszatér a természetfölötti szeretet, a természetes édesség újból föléled.1 Ezzel alapjában véve ugyanazt tanítják, mint a későbbi skolasztikusok, akik szerint a szerzett készségek, melyeket hosszas és ismételt gyakorlat által gyökereztettünk meg lelkűnkben, nem veszíthetők el egyszerre, hanem csak a velük ellentétes cselekedetek ismétlése által. Ha tehát a szeretet e misztikus csúcsán halálos bűn következnék .be, de rögtön újból helyre állna a kegyelem állapota, a misztikus szeretet, a «caritas» is újból föléledne. Tehát nem kellene elölről kezdeni a szeretet útját. Áttekintésünknek ezzel végére értünk. A caritas értelmét kutatva először Istenben bukkantunk rá, kinek lényege a szeretet. Ez az isteni természet belső áramlása közben személyes szeretetté izzik : az Atyában és Fiúban levő azonos isteni szeretet egy harmadik személyben, a Szentiélekben ölelkezik. Amikor pedig az Isteni Nap kifelé, az emberi lélekre árasztja sugarát, abban is megjelenik ennek az életnek tükrözése, a caritas infusa, mely megtisztítja a bűnöktől és Isten belső életének részesévé teszi. Végül, ha ez a szeretet belső áramlása közben caritas diffusa lesz, azaz tapasztalativá válik, akkor elérte kifejletét itt a földön. 1. Rögtön feltűnik, s mint első következményt leszögezhetjük : szerzőink a lelkiéletet a szenthdromságos élet hasonmásának, részesedésének fogják föl. Istent elgondolhatjuk, mint magaálló értelmet (intelligere subsistens). A végtelen isteni igazság egyben a végtelen isteni értelem maradéktalan tárgya. A szentháromságos életben ez a végtelen igazság három személyben áll fönn, melyek mindegyike ugyanannak a végtelen ismeretnek hordozója. Ciszterci szerzőink ezt úgy gondolják el, hogy Isten belső világában a végtelen ismeret az Atyában, mint az ismerés alanya, a Fiúban mint az ismerés tárgya, a Szentlélekben pedig mint a kettő találkozása, azonossága, egybevágósága áll fönn.2 Sokkal szívesebben közelednek azonban ehhez a kérdéshez a szeretet oldaláról. Ebből a szemszögből nézve ugyanaz az isteni lényeg mint magaálló szeretet (amor subsistens) jelenik meg. A szeretet Isten belső élete, törvénye, mely átjárja mind a három személyt s mindegyik ugyanannak a végtelen és oszthatatlan szeretetnek maradéktalan birtokosa. Ez a szubsztanciáns 1 A caritas diffusa édessége, a természetes szeretet affektiv jellege az, amely akkor is megmarad a lélekben, ha a caritas infusa-t gyengeségből el is veszítette volna. Olyanféleképen kell ezt elgondolnunk, mint a kályha, mely egy ideig még melegít akkor is, mikor a tűz kialudt benne. Ez a visszamaradó affektiv szeretet úgy is fölfogható, mint valami természetes kegyelem, amely szomorúsággal és bánattal tölti el a lelket. Ennek hatása alatt könnyebben is lángra lobban ismét. Ezért mondja Vilmos a föntebbi helyen : (caritas) etsi interim aliquando incursu peccati laeditur et atteritur, radice tamen caritate in altum defixa non perit: imo statim fecundius et vivacius convalescit in spem boni fructus et surgit». a Egy későbbi vizsgálat lesz hivatva kimutatni szerzőink tanításának keleti gyökereit a Szentháromságra vonatkozó tanításukat illetően.
