Theologia - Hittudományi Folyóirat 11. (1944)
Halász Pius: A caritas jelentése a ciszterci misztikusok tanításában
116 F. HALÁSZ PIUS «Ea vero cognitio quae mutua est Patris et Filii, ipsa est unitas amborum, qui est Spiritus sanctus ; nec aliud est eis cognitio, qua se mutuo cognoscunt et substantia, qua sunt id quod sunt .. . Aliquibus ergo revelant, scilicet quibus volunt, hoc est quibus largiuntur Spiritum sanctum, qui communis notitia vel communis voluntas est amborum. Quibus ergo revelat Pater et Filius, hi cognoscunt, sicut Pater et Filius se cognoscunt, quia habent in semetipsis notitiam mutuam eorum, quia habent in semetipsis unitatem amborum et voluntatem vel amorem, quod totum est Spiritus sanctus.»1 Különösen hangzik, mikor a Szentleiket «cognitio mutua* és «communis notitia» névvel illetik s az Atya és Fiú kölcsönös ismeretének tartják. Semmiképen sem akarják ezzel azt állítani, hogy a Szentlélek is, miként az Ige, «per modum cognitionis» származik a másik két személytől. A Szentháromságról alkotott fölfogásuk a keleti teológia gyökerein fakadt. Az idézett és egyéb idevágó szövegeikben kettőt akarnak nyo- matékozni. Egyrészt hangsúlyozni kívánják, hogy az egyes személyek eme kölcsönös viszony által válnak személyekké. Ilyen értelemben mondják : «Nemo autem videt Patrem, nisi Filius, et Filium, nisi Pater, quia hoc est esse Patri, quod videre Filium, et hoc est esse Filio, quod videre Patrem*.1 2 3 Másrészt figyelmeztetni akarnak arra is, hogy az egyes személyek nem foghatók föl a szubsztanciához viszonyítva járuléknak. Amikor az egyes személyeket szembeállítják egymással, nem a közös isteni természettel helyezik szembe. Erre vonatkozó utalást találunk az első két személyt illetőleg e szavakban : «Nam videre Patri Filium, hoc est esse quod Filius, et e converso*.2 Istenben tehát egyetlen szubsztanciális ismeretet és szeretetet találnak. Ha ehhez újabb ismerő vagy szerető mozzanatot adnak hozzá, ők is belesnének kortársuk Gilbertus de la Porrée tévedésébe.4 Ezért 1 Gulielm., Speculum fidei, PL. 180, c. 393. 1 Gulielm., Meditativae orationes, cp. Ili, PL. 180, c. 213. 3 U. o. cp. VI, c. 224. 4 Túlzott realizmusával Istenben is különbséget tesz a quod est és a quo est között. Isten szerinte nem azonos az istenséggel. E fölfogását a Szentháromságra is alkalmazta : egy isteni lényeget ismer el benne (qua sunt), de ugyanakkor a három személyt külön-ktilön valósan megkülönbözteti ettől (quae sunt). Tehát nem csupán a személyek különböznek valósan egymástól, hanem mindegyik személy az isteni lényegtől is. Szent Bernât szorgalmazására 1148-ban visszavonta tévedéseit. (V. ö. PL. 185, c. 587—618.) Mintha Vilmos erős hangsúlyozása is burkoltan e tévedés ellen szólna : «nec aliud est eis (përsonis divinis) cognitio, qua se mutuo cognoscunt, et substantia, qua sunt id quod sunt». Másutt is minden alkalmat megragad, hogy e veszélyt elhárítsa, pl. «Quin potius non divinum, sed Deus est, quia ipse est Spiritus sanctus, qui substantialis Dei voluntas est. Haec enim est voluntas Dei, qua facit omnia, quae vult Deus.» (Spec, fid., c. 382.) A teológia mai nyelvhasználata szerint ennyit jelent e mondat : Arra a kérésre : ki a Szentlélek? — nem elég azt mondani, hogy isteni (divinum), hanem : Isten (Deus). De ha azt kérdem :
