Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
IRODALOM LITERATUR — BULLETIN 89 tatlankodunk, tudományos munkában az akribia hiányát bűnül kell felrónunk ! A francia eredetiben bizonyára helyesen Batiffol szerepelt ; miért kell a fordításban következetesen Battifol-t írni? Nincs egyöntetűség a helynevek Írásában sem. Ha hozzá is szoktat lassankint, hogy a megszokott orangei helyett arausioi-t ír, de milevitanumi zsinat milevei helyett épúgy nem mondható, mint pl. arlesi helyett arelatensisi. Ez utóbbit szerző következetlenül ugyan, de helyesen arlesinek írja, azonban közvetlenül mellette kétszer is Lugdunium-ról beszél, sőt másodszor zárjelben oda is teszi, hogy ez Lyon akar lenni ; — ezt pedig a régiek Lugdunumnak ismerték. (55. old.) Ha Iseriát és Durenciát ír, miért nem nevezi a Rhönet is Rhodanus-nak? Pár értelemzavaró sajtóhiba, pl. 57. old. : renumenrandi, ehelyett remunerandi, 62. old. : hiányzanak a 3—5. jegyzetek, 63. old. utolsó bekezdésben a II. János kezdetű mondat félreérthető, 73. old. : bízni ehelyett bírni. Mindezek elenyésznek a munka értékei mellett, amelyek közt elsősorban azt a biztonságot kell kiemelni, amellyel az eléggé bonyolult vitatkozások útvesztőjén keresztülvezet. Ha előszavában csak mellékesnek igyekszik is feltüntetni a «teológiai szempont»-ot, ennek is eleget tesz, hiszen az egyháztörténész menten dogmatörténésszé válik, amint egy-egy hittétellel kapcsolatos részletkérdésbe alaposabban belemélyed. Épp ezért ajánlatos volna, ha papi, főleg hittanári körökben az ilyenféle munkákat minél buzgóbban olvasnák. A hívek is, de különösen az ifjúság sokat tépelődik vallási nehézségekkel, amilyen pl. az itt tárgyalt : a kegyelem és szabadakarat viszonya. Aligha tud teljesen katolikus szellemű választ adni kérdéseikre olyasvalaki, aki a tárggyal talán teológus kora óta behatóbban nem foglalkozott, a kérdést genetice nem ismeri, hanem saját feje szerint okoskodja ki a megoldást, így kap azután nem egy tépelődő olyan választ kétségeire, amely meglehetősen távolesik az orthodoxiától, mert az Egyház által nem ritkán már ismételten elítélt tévtanok állandóan tovább lappanganak a tájékozatlan agyakban és csak alkalomra várnak, hogy újra feléledjenek. Jó lenne e szempontból is, ha a szerző, aki e munkájával szerencsésen megfogta a kérdés lényegét, tovább folytatná munkáját és egy kerekded műben a magyar érdeklődők elé tárná e fontos problémának egész történetét. Artner Edgár. Almdsy József: A Tízparancsolat a közéletben. Budapest. 1942. Árkádia- kiadás. 200 lap. A sinai-hegyi kinyilatkoztatásról mindenki azt tudja, hogy ez az Úrnak erkölcsi parancsokat magában foglaló törvénytáblája. A «Tízparancsolat* annyira átment az emberiség köztudatába, hogy Mózes kőtábláiról átíródott az emberiség lelkére. Igaz ugyan, hogy a törvény meghirdetését leginkább az erkölcstanok és erkölcstudománnyal foglalkozó írók tárgyalják, de az bizonyos, hogy igazi érvényüket csak akkor találják meg, ha az egyesek és a közületek is érvényre juttatják a törvény döntő rendelkezéseit. Almásy József könyve éppen azért érdemel különleges figyelmet, mert a sinai-hegyi kinyilatkoztatás törvényeit a közéletre akarja alkalmazni. A felületes szemlélő előtt pem is látszik olyan nagy jelentőségűnek, hogy a jeles
