Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
72 MÓRA MIHÁLY 559—569 ; De effectibus iuridicis sponsalium secundum ius vigens ecclesiasticum et civile, u. o. 1938 (XI) 36—71] munkásságának főterülete az egyházi jogtörténet volt, amelynek területéről való az első tudományos dolgozata is (Das Beichtsiegel in seiner geschichtlichen Entwicklung, Freiburg 1912, Freiburger theologische Studien, 7. Hft., újabb angol kiadása: 1927), amelyet számos más követett [Die Tabula utriusque iuris Joannis Erforderniensis (1285), Franziskan. Studien, 1914 (I) 269-—290; Heinrich von Merseburg, ein Kanonist des XIII. Jahrh., u. o. 1917 (X) 239—253 ; De obligatione sigilli confessionis iuxta doctrinam Hadriani VI, Antonianum 1926, 84—101 ; De studio iuris can. in Ordine Fratr. Min. saeculo XIII, u. o. 1927, 157—202; De utriusque iuris studio saec. XIII, Acta Congr. Iur. Intern. 1931, 342—409; De VII codificationis Gregorianae centenario, Apollinaris, 1935 (VIII) 62—71, 187—193; Bartoli de Saxoferrato vita opera momentum influxus, u. o. 1938 (XI) 36—71]. Mindegyik szorgalmas kutatás eredménye, anélkül azonban, hogy szerzőjük új utakat tört volna és új eredményeivel akarta volna elkápráztatni a szakköröket. A jónevet szerzett Kurtscheid műveinek sem terjedelme, sem tartalma révén nem tartozik a külföldön is elismert német jogtörténészgeneráció élcsoportjába. 2. Mindeme munkái közül elég, ha a gyónási titok kötelezettségéről, a gyónási pecsétről írt közel 13 íves munkájára emlékeztetünk, amelyben csodálatraméltó szorgalommal gyűjtötte össze a tárgyának történetére vonatkozó anyagot évszázadok forrás- és irodalmi adalékaiból, kézirataiból és inkunabulumaiból. Kurtscheid helyes módszerrel mindenekelőtt a nyilvános bűnvallásnak és a nyilvános penitenciának a kérdését vizsgálja a titkos bűnöknél a keresztény ókorban, hogy ezek révén a pap hallgatási kötelezettségének nyomára jöjjön. A szigorú történeti kritika persze nemleges eredménnyel járt; az első három évszázadban a gyónási pecsétről nem talált jogi rendelkezést (24. 1.). Ilyen a következő évszázadokban sem fordult elő ; egyedül I. Leó pápa tilalmazta (459) a szokást, hogy az egyes hívek vétkeiket nyilvánosan megvallják; így a korábbi liturgikus szokás megszüntetésével egyben lerakta a gyónási pecsét jogintézményének az alapját is. «In der abendländischen Kirche finden sich für die Zeit nach Leo I. bis ins ç. Jahrhundert keine ausdrückliche Nachrichten» (32 1.), ami azzal magyarázható, hogy túlságosan gyakori titkos gyónásról éppenséggel nem tudtak. A IX. századtól kezdve szaporodnak a magán- (fül-) gyónás szabályszerű letevésére irányuló nyomással együtt a papsághoz intézett intelmek, amelyek a meggyónt bűnökre nézve szigorú hallgatást parancsolnak, amíg aztán a IV. lateráni zsinat 1215.-ben többek között a letétel súlyos büntetését helyezte kilátásba mindazokkal a papokkal szemben, akik a gyónót esetleg elárulnák. A XX. század első tizedének évei körül nem sok kérdés volt, amely a katolikus történettudományt annyira foglalkoztatta volna, mint a bünbánat szentsége, a gyónás és a vezeklés, főleg az első keresztény századokban. Minthogy a katolikus teológiában a bűn és a megváltás centrális helyet foglal el, nem csodálható, ha messzemenő érdeklődés kísérte az e körül forgó történetkutatást. Ebbe a körbe tartozik végeredményben Kurtscheid munkájának
