Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
70 IVÁNKA ENDRE földi állapotban és a megváltás földi történetének minden mozzanatában ennek az útnak egy állomását látja, mely az Istenhez vezet, amint — a bűnbeeséssel — az istenközelségből a mostani, földi állapot felé is vezetett. Az ikonográfiái schéma szelleme tehát ugyanazt a szellemiséget fejezi ki, mint a minden földi valóságot, minden véges lényt az Absolu- tumra vonatkoztató és az Absolutum-hoz való viszonyából magyarázó platonizmus. A nyugati egyházművészet (és itt is meg kell jegyeznünk, hogy ez a megállapítás csak a késői középkortól és különösen a renaissance-kortól kezdve helytálló, mert az «augustinista» középkor itt is inkább «keleti» utakon jár) — a nyugati egyházművészet az egyes jelenetet, az egyes szent eseményt inkább kiragadja az üdvtörténet dogmatikus kapcsolataiból és annak «emberi» tartalmára szorítkozik, kiemelve az emberi, érzelmi motívumokat, melyeket ebből nyerni lehet. A «Theotokos» szakrális-metafizikai magaslataiból leszáll az emberi világba és az anyaságnak prototípusává válik, a «Pantokrator» méltóságteljes, szelíd, szerető emberré válik — és ha mégis valami barokkos «gloria» veszi körül ezeket az alakokat, akkor ez nem akar egészen hozzáilleni ezekhez a teljesen emberieknek felfogott alakokhoz. Az egyes jelenetek kiszakadtak valahogyan az üdvtörténeti tervből és önmagukban akarnak hatni ; a keresztfa keresztfa csupán, amelyen egy ember szenved, akiről mi hisszük, hogy ő az Isten fia, akinek istenfiaságát azonban a művészet nem fejezi ki többé, és nem «a megváltásunk eszköze, a szent keresztfa, a paradicsomi fájának ellenképe, a halál fölötti győzelem fegyvere és jelvénye». Az ábrázolt jelenetek vallási tartalma valami, ami homályosan rejlik az ábrázolt valóság mögött, amire következtetni lehet abból, amit látunk (amint az aristotelikus rendszerben az Absolutumra következtetni lehet a konkrét világból) anélkül, hogy ez a magasabb értelem úgy hatná át a konkrét, látható valóságot, hogy ezt csak ez a magasabb értelem tenné felfoghatóvá és érthetővé (amint a platonizmusban is a véges valóság csak a végtelenre, a túlvilágira való vonatkoztatottsága alapján válik érthetővé). A művészet terén tehát ugyanazt a polaritást állapíthatjuk meg, mint, filozófiailag, az aristotelizmus és a platonizmus között. Egyik oldalon áll az immanens emberiség, mely a túlvilágira és örökkévalóra csak utal és rámutat, a másik oldalon az Absolutum, melyre minden vonatkozik, az emberiség is, úgyhogy ennek legbensőbb léte is csak ebből a vonatkoztatottságból válik érthetővé. Ivánka Endre.
