Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában

és a hívekkel együtt imádják az Isten Bárányát. A festészet ezen az úton beleilleszti a templomban összegyűlt híveket abba az egységbe, mely, a látható egyháztól fölfelé egészen az Isten trónusa mellett álló angyalokig, egy nagy, hierarchikusan felépített közösségbe foglalja a látható és a láthatatlan világot. Mert ne felejtsük el, hogy a világ hierarchikus felépítése, a keleti felfogás szerint, nemcsak a megváltás folytán fennálló, erkölcsi és szellemi valóság, hanem kozmikus tény, mely a világmindenség természetes valóságától nem választható el, mivel, ellenkezőleg, a «természetes» világ maga is csak egy eleme annak a nagy, hierarchikus egységnek. A templom felső részeiben látható képek azonban egészen más, új értelmet adnak a templom hármas beosztásának. Az előcsarnokban látjuk az utolsó ítélet képét. (Amint már említettük, itt példáról, nem általános szabályról van szó ; az utolsó ítélet képét ezért sokszor a halál képe vagy a pokol kínjainak a képe helyettesíti — a gondolat «rhytmus»-ának lényegileg ugyanazt az elemét kifejezve, habár semmi esetre sem beszélhetünk arról, hogy a képek allegorikus tartalma azonos lenne. Hogy egymás helyébe léphetnek, annak nem egy közös, «allegorikus jelentés» az oka, hanem az, hogy ezen a fogalmilag nehezen kifejezhető, magasabb egységen belül analóg szerepet tölthetnek be, annak ellenére, hogy végítélet, halál, pokol nem azonos motívumok). A főcsarnoknak az előcsarnok felé eső, félköralakú deszkafalán a paradicsomot látjuk, a két fával és az ősszülők bűnbeesésével. A szemben levő félkörön, az ikonostasis fölött, a keresztre feszített Krisztust, a két latorral, Szűz Máriával és Szent Jánossal. A két kép fölött, a dongaboltozat két oldalán, Krisztus kínszenvedéséből vett jelenetek sorakoznak föl, a felső sorban a főünnepek képei, úgyhogy az angyali üdvözlettől a keresztrefeszítésig a megváltás egész története vonul föl előttünk. A szentélyben pedig — ugyanabban a vonalban, amelybe a végítélet, a bűnbeesés és a keresztrefeszített Megváltó képe esik — belül, a hívek szemei elől elrejtve,1 Krisztus, mint főpap látható, vagy a trónuson ülő Krisztus, a megdicsőült Krisztus, akinek személyében a látható emberi természet leült az Atya jobbjához. Azokat a teológiai szálakat, melyek a végítéletet a bűnbeeséssel, a paradicsom fáját a keresztfával, az első Ádámot a második Ádámmal, a kereszthalált a megdicsőüléssel és végül (mindezen keresztül) a megdicsőült Istenembert a végítéletre megjelenő «Ember Fiával» összekötik, fogalmilag, gondolatokban, soha nem is lehetne olyan tökéletesen kifejezni, mint ezzel az elrendezéssel, melyen belül minden egyes részlet teljes, mély értelmét csak az egészen belül elfoglalt helyétől nyeri. A keleti felfogás itt is beleállít minden egyes mozzanatot abba a nagy összefüggésbe, mely a földet — és a földön túlmenve, még a poklot is — vonatkozásba hozza az Istennel, minden

1 Mégpedig éppen az a fal rejti el ezt a képet, amelyen a kereszthalál ábrázolása látható.

A PLATONIZMUS ÉS AZ AR1STOTELIZMUS 69