Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
A PLATONIZMUS ÉS AZ ARISTOTELIZMUS 67 művészet alkotásait kiemeli abból a keretből, melybe kezdettől fogva már a művész koncepciójában is, bele vannak állítva, és külön-külön szembeállítja őket, főleg a stílus szempontjából, a nyugati művészettel — a keleti egyházművészetet, mint egy bizonyos szellemiséget, egy sajátos lelkületet és világszemléletet kifejező alkotást, soha sem fogjuk megérteni, ha a kompozícióknak ezt az egységét, melyben a szellemi, gondolati tartalmuknak leglényegesebb része rejlik, megbontjuk vagy figyelmen kívül hagyjuk. A stílus szempontjából a nyugatot az jellemzi, hogy az Istenit az emelkedettebb, nemesebb emberi vonásokkal akarja kifejezni, az Isteni világot tehát az idealizált emberiség vonásaival látja el (ez a jellemzés nem alkalmazható ugyan a korábbi középkor művészetére, mely ebből a szempontból pontos megfelelője a koraközépkor augustinizmusának, a — tipikusan nyugatinak nevzehető — aristotelizmus ellenlábasának és ellenpólusának. Ebből csak az következik, hogy a korábbi középkor még nem nevezhető a szó mai értelmében nyugatinak). A Kelet pedig elsősorban az Istenit, mint az emberi szférában megnyilvánuló, felülről betörő magasabb valamit akarja érzékeltetni, melynek fényénél (a szószerinti értelemben, hiszen a fénynek közvetlen eszthetikus hatása nagy szerepet játszik az Isteninek érzékeltetésénél a keleti művészetben) nyeri csak el az emberi világ is az igazi értelmét. Az Istenséget érzékeltető fényáradat mellett így az emberi világ csak hieratikus stilizáltságban, vagy expresszionisztikus mozgalmasságban találhat másodlagos helyet. Ha most már áttérünk a stílusban nyilvánuló vonásokról arra, hogy a keleti szellemiség hogyan jut kifejezésre azokban a gondolati tartalmakban, melyeket kompozíciói révén tud érzékeltetni, általános fogalmi meghatározások és megformulázások helyett csak példákra szorítkozhatunk. Hiszen itt nincs szó allegóriáról, szimbolikáról, melynek értelmét világos szavakban és szabatos fogalmakban ki lehetne mondani. Ellenkezőleg : a keleti művészet mindig idegenkedett az allegóriától, az absztrakt fogalmaknak és a láthatatlan dolgok látható képekkel való ábrázolásától, annyira, hogy a keleti művészet története folyamán többször is felvetették azt a kérdést, hogy vájjon szabad-e az angyalokat, mint láthatatlan lényeket, látható képekkel ábrázolni — a kérdésre pedig mindig azt a feleletet adták, hogy szabad, mégpedig azért, mert a szentírás szerint az angyalok, ha magukban láthatatlanok is, látható formában jelentek meg Izaiás prófétának és másoknak, és ennélfogva ebben a formában festhetők is, de csak ebben a formában. Mert az egyházművészetnek, az Isteni dolgok látható képekkel való ábrázolásának, a keleti felfogás szerint azért van jogosultsága, mert az Isten Fia is, mint Istenember, látható testet öltött, és ilyen értelemben az Istenség maga is láthatóvá vált ; ezt a láthatóvá vált Istenséget, azaz annyit, amennyi belőle láthatósá vált, látható képekkel ábrázolnunk is szabad. Ezért a Kelet tradíciója a Szentháromságot is szívesebben abban az alakban 5*
