Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: A platonizmus és az aristotelizmus szerepe a keleti és nyugati szellemiség kialakulásában
A PLATONIZMUS ÉS AZ ARISTOTELIZMUS SZEREPE A KELETI ÉS A NYUGATI SZELLEMISÉG KIALAKULÁSÁBAN. Elvileg kétféle módon lehet az Absolutumnak a tapasztalati világhoz való viszonyát megfogalmazni és filozófiailag kifejezni : egyrészt a konkrét világból kiindulva, annak belső törvényszerűségét megállapítva, létprincipiumait elemezve következtethetünk vissza annak forrására és okozójára, az Istenre, mint a legfőbb lényre, a lét teljességére és minden létező teremtőjére ; másrészt pedig, az Absolutum minél tökéletesebb megismeréséből indulhatunk ki — mely a «legtökéletesebb lény» és a «teljes lét» fogalmi meghatározásán át még annak az élmény-’ szerű «érintésére», a misztikus átélésre és a közvetlen megragadásra is törekszik — és abból érthetjük meg a konkrét világot, mint az abban való részesedésnek, az arra való vonatkoztatottságnak különböző fokozatokra felbontott sokféleségét. Az első esetben az Absolutum, önmagában véve, bizonyos fokig kívül esik a mi látókörünkön. Csak annyiban érintjük, amennyiben benne minden, a konkrét világban megállapítható pozitív tulajdonságot és léthatározmányt felfokozott, tökéletesebb, teljesebb létmódon találhatunk ; megismerésünk csak annyit tudhat meg róla, amennyit az okról az okozat alapján tudhatunk. Valahogyan mindig csak a háttérben marad, és ha tudjuk is, hogy a konkrét világ nélküle nem létezhetne, a konkrét világról szóló megismerésünk megvan, mint önmagában nyugvó külön világ, az ő megismerése nélkül is. A másik eljárásban pedig az Absolutumnak (feltételezett) teljes megismeréséből (mert itt még nem beszélünk arról, hogy egy ilyen eljárás valóban megvalósítható-e, hanem csak arról, hogy hogyan járnak el tényleg a különböző rendszerek és filozófiák) — a másik eljárásban tehát az Absolutum megismeréséből fakad minden más megismerésünk. Akármilyen tárgyat megérteni itt annyit jelent, mint megérteni azt a helyet, melyet ez a tárgy abban, az Absolutumra való általános rávonatkoztatottságban és odarendeltségben foglal el, mely a konkrét világ lényegét teszi ki, vagy, még inkább azt a helyet, azt a fokozatot, melyet ez a tárgy a világnak az Absolutumból való emanációja folyamatában foglal el. Minden tárgy itt csak az Absolutumban való részesedésnek egy bizonyos fokozata, a tárgy megismerése csak az Absolutum megismerésének egy bizonyos funkciója és alkalmazása. Meg se kell mondanunk, hogy az
