Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
60 MULLER LAJOS S. J. nagylelkű, de szándékukat menti az elv : ln extremis extrema sunt tendanda, ha ugyan azt józanul tenni lehet. így kétségkívül messze túllőtt a célon a Lugo által idézett Coninck, aki azt állította, hogy az alvó zsidót érvényesen lehet megkeresztelni.1 Az újabb tekintélyek elég messze mennek a szentség felvételére irányuló szándék feltételezésében. Mintha ellentétbe jönnének azzal, amit a Szent Officium felelt arra a kérdésre, vájjon az önkívületi állapotban levő haldokló mohamedánok megkeresztelhetők-e : Si antea dederint signa velle baptizari, vel in praesenti statu, aut nutu aut alio modo eandem dispositionem ostenderint, baptizari posse sub conditione, Quatenus tamen missionarius, cunctis rerum adiunctis inspectis, ita prudenter iudicaverit.»1 2 A Szentszék e feleletével, amelyet a Codex is átvett, bajos, bár nem lehetetlen összhangba hozni Vermeersch véleményét, amelyet erkölcstanában kifejezésre juttat, hogy a valószínű szándékra a keresztség felvételét illetőleg már abból is következtethetünk, ha az illető egyén a keresztények közt élt és a kereszténységről hallott : «Coniectura autem voluntatis baptismi facile haberi potest de eo, qui de religione Christiana audivit.»3 Állítása megerősítésére mindjárt idézi Lehmkuhlt is, aki Morálisának 9-ik kiadásában (ami azonban a következő kiadásokból már kimaradt) azt állítja : «animus Christianismo contrarius, quo conabatur antea stimulos gratiae excutere ... esse potest et ratio putandi moribundum in periculo positum, mentem mutasse, et nunc fidem et baptismum desiderare». Vermeersch mindebből le is vonja a végső, meglepő következtetést : hogy minden eszméletén kívüli meg nem keresztelt haldokló feltételesen megkeresztelhető. Vele egy véleményen vannak Génicot4 és Cappello5 is. Genicot azzal az egyszerű megokolással, hogy Istennek üdvözítő szándékát már az is elárulja, hogy a beteghez olyasvalakit vezérelt, aki őt a szükséges keresztségben részesíthesse. Aki a nevezett, köztiszteletben álló, nagytekintélyű szerzők véleményét magáévá teszi, úgy véljük, nem vét lelkiismerete ellen. Müller Lajos S. J. 1 De sacram, in gén. disp. 9. sect 7. n. 29. * Gasparri, C. J. C. Fontes, IV. n. 1197. ad 3. 3 Vermeersch Theoi. Mór.3 III. n. 223. 2. 4 Theol. Mór. II.« n. 150. ‘ De sacram. I.3 n. 159. 160.
