Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
NEMKATOLIKUS HALDOKLÓK LELKIPÁSZTORI KEZELÉSE 59 állapotára és veszélyére a lelkész figyelmét felhívják, a haldoklóval imádkoznak, vele a lélekmentő erényindulatokat felindítják. Ami most már a kiszolgáltatott keresztség érvényét illeti, bár abban lehet kételkedni, de az érvénytelenség korántsem állapítható meg. Mint már említettük, meggyőzően egyáltalán nem bizonyítható, hogy a két Szent Pál által1 közölt igazságon kívül az üdv elnyeréséhez a hit szempontjából még egyéb is feltétlenül szükséges volna. Ámde azt is készségesen elismerjük, hogy ezzel csak az üdv rendkívüli útját jelöltük meg, midőn t. i. egyéb ismeretek közlése, nevezetesen a Szentháromságban és megtestesülésben való hit felkeltése, fizikailag vagy erkölcsileg lehetetlen. Miért is a Szent Officium már 1703 január 25-én elrendeli : Missionarium teneri etiam moribundo, qui incapax omnio non sit, explicare mysteria fidei, quae sunt necessaria necessitate medii, ut sunt praecipue mysteria Trinitatis et incarnationis.2 Ne hozzon bennünket zavarba, hogy a Szent Officium itt a Szentháromság és megtestesülés hitét az eszköz szükségességével nélkülözhetetlen igazságok közé sorolja. Midőn ugyanis a lélek- mentésről s általában a legszükségesebb dolgokról van szó, az Egyház mindig a szigorúbb véleményt követi, ahogy teszi pl. a papszentelés dolgában is. De hogy az enyhébb vélemény elől sem zárkózik el, maga céloz azzal a közbeszúrással : qui incapax omnio non sit. A nehézség súlypontja nem is ebben van, hanem inkább annak megállapításában, vájjon az említett esetben volt-e a betegben a szentség felvételére nélkülözhetetlen szándék? A Codex J. C. erre vonatkozólag a következő normákat állítja fel : Can. 752. § 1. Adultus, nisi sciens et volens probeque instructus, ne baptizetur ; insuper admonendus, ut de peccatis suis doleat. § 2. In mortis autem periculo, si nequeat in praecipuis fidei mysteriis diligentius instrui, satis est ad baptismum conferendum, ut aliquo modo ostendat se eisdem assentire serioque promittat se Christianae religionis mandata servaturum. § 3. Quod si baptismum ne petere quidem queat, sed vel antea, vel in praesenti statu manifestaverit aliquo probabili modo intentionem illum suscipiendi, baptizandus est sub conditione ; si deinde convaluerit et dubium de valore baptismi collati permaneat, sub conditiona baptismus rursus conferatur.» Mint látható tehát, habár a Codex J. C. a kérdést pontosan körülírja, de a törvénynek józan, okos, a körülményekhez alkalmazkodó értelmezését nem zárja ki, sőt ezután is megkívánja. Az oly fontos s nélkülözhetetlen szentséghez szükséges szándékra bizonyos valószínűséggel is lehet, s ha lehet, akkor kell is következtetnünk. Megengedjük, hogy ebben némely moralista szinte túlságos bőkezű és 1 Zsid. 11,6. * Gasparri, C. J. C. Fontes, IV. n. 764. ad 2.
