Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
58 MÜLLER LAJOS S. J. Ha az illető zsidó, mohamedán, vagy pogány magánál van, az eset nem bonyolult. Ha hajlandóságot mutat a kereszténység iránt, közöljük vele, amit feltétlenül és a legnagyobb valószínűség szerint hinnie kell, t. i. az egy, igazságos Isten létét, az Isten háromszemélyűségét, a megtestesülés s megváltás titkát. Bánatot indíttatunk vele s ezután a szentkeresztségben és szentkenet szentségében részesítjük. Ámde mit tehetünk vele, ha nincs eszméletnél? Egy érdekes eset. Miközben az ápoló nővér a haldokló zsidó lelke megmentésével kísérletezik, ez bizonyos áhítattal fejezi ki hitét és bizalmát Istenben s a bűnbánatnak is bizonyos jeleit adja. Csak mikor — talán kevésbbé tapintatos lépéssel — a nővér tovább megy és Jézust emlegeti, a zsidó egyszerűen kijelenti : «Abban nem hiszünk». Erre elvesztette eszméletét. Tanácstalanul áll most az ápoló nővér. De mikor a fellépő embolia hirtelen halállal fenyeget, veszi a vizet, néhány cseppet a haldokló homlokára ejt és még idejekorán, a kimúlást néhány pillanattal megelőzve, feladja neki a keresztséget. Erős vita támadt ezek után azok körében, akik az esetről értesültek, a keresztség érvényét illetőleg. Felmerül tehát a kérdés, vájjon a nővérnek lehetett-e, szabad volt-e a haldoklót (természetesen csak feltételesen) megkeresztelnie? Mielőtt a kérdés érdemébe bocsátkoznánk, nem lesz felesleges idéznünk azt a megjegyzést, amelyet Dr. Prümmer, a hírneves domonkosrendű moralista, egyetemi tanár valami hasonló esetre vonatkozólag tesz.1 «Dicsérendő a szerzetesnők buzgalma, amelyet a betegeknek nemcsak a testi, hanem lelki javára is kifejtenek. Azonban nem szabad feledniük, hogy tőlük elsősorban a testi gondozást kívánják. Dícséretre- inéltó és kifogás alá nem eshetik, ha hellyel-közzei betegeikhez egy-egy vallásos vigaszszót is intéznek. De ne Quid nimis ! A betegekhez erkölcsi prédikációt nem intézhetnek, őket hitoktatásban nem részesíthetik, főleg nem úgy, hogy őket a térítgetés vádjával illethessék. Hiszen ilyesmiről őket sokszor még alaptalanul is vádolják. Az ily vádak pedig vallásunknak és intézményeinknek jelentékeny károkat okozhatnak. Tehát nem túlbuzgósággal, hanem keresztény okossággal kell eljárniok.» Így Prümer. Bölcs igék ! Ha apácáink a kórházakban, klinikákon rendszeres térítői munkát folytatnának, ezzel azt érnék el, hogy az állami s városi intézetekből csakhamar eltávolítanák őket és hiányuk vallásunknak felette hátrányos volna. Sokkal több lélek menne veszendőbe, mint ahányat térítgetéssel megmentenek. Hiszen puszta jelenlétük, szeretetük és önfeláldozó ápolásuk maga is közelebb hozza a lelkeket a katolikus Egyházhoz. De ezzel távolról sem azt mondom s ezt a híres dominikánus sem akarja állítani, hogy a szerzetesnők a lelkeknek közvetlen megmentésére is közre ne működjenek, nevezetesen úgy, hogy a beteg lelki1 Linz. Quart. Schrift. 1929, 327.
