Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése

hogy most, midőn a halállal szemben állnak, minden lehetőt megtennének, hogy Istennel kibéküljenek. Bizonnyal ennek jelét is adnák, ha erre képesek volnának. Úgy véljük, ebben sem térünk el Szent Alfonznak elveitől.

Ugyanezt tanítja Henrick baltimorei érsek,1 azokról, akik bár a katolikus Egyház kebelén kívül nevelkedtek, de a katolicizmus iránt mindig hajlandóságot mutattak. Qui licet catholicam fidem nunquam professi sunt, voluntatem in eam proclivem ostenderunt, possunt in eo discrimine sub conditiona absolvi a censuris et peccatis, si in suis sectis fuerint iám baptizati. Szerinte ugyanis fennforog némi valószínűség, hogy ezek is az Egyházzal közösségben óhajtanak kimúlni. Azokkal a született nemkatolikusokkal szemben, akik ilyen rokonszenvet a katolikus Egyház iránt sohasem mutattak, a tudós érsek szintén Szent Alfonz álláspontjára helyezkedik.

De mehetünk-e még ennél is tovább?

Tehetnénk-e valamit az oly önkívületi állapotban levő, haldokló protestáns megsegítésére, akinek lelki állapota ismeretlen előttünk?

Mi azt hisszük, hogy igen. Mert abból, hogy valamely másvaliású jóindulatáról a katolikus Egyház iránt pozitíve mit sem tudunk, éppen nem következik, hogy az attól tudatosan fordult el s hogy annak kegyszereitől irtózik. Miértis ne lehetne bizonyos valószínűséggel feltételezni, hogy most a halál küszöbén az Isten végletekig menő kegyelme az ilyent megvilágosítja és ő kész azzal a családdal közösségben halni meg, amelyhez való tartozandóság az üdvösségnek feltétele. Sohasem szabad az Isten irgalmát a mi szűkkeblűségünkkel és rövidlátásunkkal méretezni. Miért is ne adnók meg neki feltételesen a feloldozást, miután a bánat egy-két fohászát a fülébe súgtuk? Sőt, ha vele egyedül lehetünk, miért ne adnók meg neki a szentkenetet is, ha a körülmények javalják? Gury dicsérendőnek nevezi azt a papot, aki az ilyen szerencsétlen, talán materiális, eretnek üdvéről így gondoskodik s odanyujtja neki az utolsó mentődeszkát, a feloldozást.2

Ugyanezt az eljárást ajánlhatjuk az önkívületen kívüli haldoklóknál is, akiknek vallásáról mit sem tudunk megállapítani, nem feledkezve meg ilyenkor a feltételes keresztségről sem, ha azt a helyzet és körülmények megengedik.

Eljárás a nem keresztényekkel szemben.

Nem csupán a missziós területeken, hanem a vidékünkön is elég gyakori eset, hogy a véletlen vagy mondjuk inkább a Gondviselés, a legnagyobb «Venator animarum», a papot nem-keresztény haldoklóval hozza össze.

NEMKATOLIKUS HALDOKLÓK LELKIPÁSZTORI KEZELÉSE 57

iTh. Mór. tr. 18. n. 211.

* Cas. Consc. p. 484. n. 489—490.