Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
NEMKATOUKUS HALDOKLÓK LELKIPÁSZTORI KENELÉSE 55 Hiszen a haldokló a szentségekhez eddig is járult és a Szentszéknek való meghódolástól csupán a neveltetése folytán támadt hamis ítélet tartja vissza.1 Az önkívületi állapotban levő szakadárral ugyanígy járunk el. Minthogy pedig a hallás érzéke az embert legutoljára hagyja el, mindent fülébe súgunk, amit neki mondanánk, ha biztosan magánál volna. Kijelentjük, hogy «lelkész van jelen, aki neki a szentségeket kiszolgáltatni kész» stb. Sőt így járunk el azon esetben is, ha a szakadár még mikor magánál volt, a katolikus papot, mint ilyet téves lelkiismeretből visszautasította. Talán nem lesz szükségtelen mindjárt itt még egy körülményre felhívni a figyelmet. A szent kenetet a rövid formával és aztán a feloldozást feltételesen még akkor is megadjuk, ha már a halál a közönséges, szokott jelekből ítélve kb. fél órával, sőt, ha hirtelen halállal állunk szemben, egy egész órával előbb bekövetkezett. Sőt Ferreres szerint megtehetjük ezt fél órával később is, miután a halált szakember (orvos) állapította meg, mert a gyakorlatban nem szokott lenni alapos tudományos vizsgálat.1 2 A botrány elhárításáról azonban minden esetben alkalmas módon gondoskodni kell, ha ilyen körülmények közt szolgáltatjuk ki a szentségeket. Eljárásmód az eretnekekkel szemben. A protestánsoknál ugyancsak különbséget kell tennünk, vájjon jó- vagy rosszhiszeműek-e, vájjon öntudatos, vagy öntudatlan állapotban találjuk-e őket. A különbség csak az, hogy náluk, amennyiben formailag is vissza nem téríthetők az Egyházba, ha egyáltalában megközelíthetők, csak a legszükségesebb szentségekre kell szorítkoznunk. Ha a haldokló magánál van és jóhiszemű protestáns, igyekszünk az általános hitet «Krisztus egyházában» és a többi szükséges erényindulatot, nevezetesen a tökéletes bánatot benne felindítani. Ezután, amennyiben késznek nyilatkozik papi segítségünket elfogadni, titokban, valami általános bűnvallomás után, minden különös jel nélkül feltételesen feloldozzuk. Ha önkívületi állapotban van, ugyanezt tesszük s őt feltételesen a szent kenetben is részesíthetjük, amely voltaképen a fel- oldozásnak mintegy pótléka és az önkívületi állapotban levőknél sokkal biztosabb hatású, mint maga a feloldozás. A nehézség többnyire csak 1 V. ö. Ubach. Comp. Theol. mór. II. n. 716. 2 V. ö. Ferreres, Comp. Theol. Mór. II. 855. — Annál is inkább, mert újabb tudományos kutatások mind inkább igazolják, hogy a valóságos halál a látszatnál sokkal később következhetik be és a kimúlás egyetlen teljesen biztos jele a feloszlás. V. ö. Schüh—Polz, Handbuch der Past. Theol. Hode- getik. 1133 1. (1925.)
