Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
50 MÜLLER LAJOS S. J. «Más név nem is adatott (mint Jézus neve) az embereknek az ég alatt, amelyben üdvözölnünk kellene.» Továbbá hivatkoznak Szent Máté evangéliumára,1 ahol az Úr a Szentháromság nevében kiszolgáltatandó keresztséget mint az üdvösségnek szükséges eszközét rendeli el. Hivatkoznak ezenkívül a szent keresztség rítusára is. Érveik komolyak, de éppen nem meggyőzők. Annyit kétségkívül bizonyítanak, hogy ezt a két utóbbi hitigazságot, ha nem is kifejezetten, de bennfoglalólag hinni kell annak, aki üdvözülni akar. Vagyis azon hitigazságok közé kell e kettőt sorolnunk, amelyeket, ha valaki nem ismer, de azzal az általános szándékkal és készséggel kell fogadnia, amellyel Istennek mindent elhisz és az ő akaratát mindenben teljesíteni hajlandó. Ha ugyanis a Szentháromságnak és a megtestesülésnek kifejezett hite és tudása, az üdvösség elnyerésének kikerülhetetlenül szükséges eszköze volna, akkor az Újszövetség milliárdokat az üdvösségből kizárt, akik az Ószövetségben üdvözöltek volna. Ez szinte lehetetlen. No meg hihetetlennek látszik az is, hogy Szent Pál ily kényes, dogmatikus helyen a kinyilatkoztatást csonkán, hiányosan adta volna elő. Még két alapelvet is kell hangsúlyoznunk, amelyekben kétségkívül minden katolikus egyetért : a) csak a pokolban alszik ki végleg és reménytelenül a kegyelem világossága, de sohasem addig, míg az ember a földön él. Szent Pál igéihez: «Isten is ráhagyta őket romlott értelmükre»,1 2 Szent Ágoston a következő magyarázatot fűzi : Nem más ez (az értelem romlottsága), mint a lélek vaksága. Akire ez reá van bocsátva, az Istennek belső világosságából ki van zárva. De azért nem teljesen, míg e világon él. Ez még nem a «külső sötétség», amely az utolsó ítéletre van fenntartva, mikor aztán mindazok, akik földi életükben megjavulni nem akartak, végleg és teljesen Istenen kívül lesznek.3 b) Ebből aztán következik a másik alapigazság is, hogy t. i. senkinek üdve felett itt a földön végleg lemondanunk nem szabad, mint ugyancsak Szent Ágoston mondja : Legyen valaki bármily gonosz, míg a földön él, üdvössége felől nem kell kétségbeesnünk.4 A Szentatyák következetesen tanítják, hogy a megátalkodottak nem a kegyelem elégtelensége, hanem a saját gonoszságuk miatt vesznek el.5 Még egy nehéz kérdésre kell itt kielégítő feleletet találnunk. A felsorolt igazságokat nemcsak tudnia, hanem hinnie is kell annak, aki üdvözülni akar. És ha el is tudjuk gondolni, hogy a szegény pogány valahogyan a józan ész világánál reá is jut arra két feltétlenül és bizo1 Mt. 28, 19—20. * Róm. 1, 28. * Enarr, in Ps. 6. n. 8. M. L. 36. 4 Retr, LI. c. XIX n. 7. M. L. 32. * V. ö. Pohle Gierens II. 436.
