Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
Végül «Jézus mindenkiért adta oda magát váltságul». Tehát az Üdvözítő szándék ugyanoly kiterjedésű, mint a megváltás. Márpedig kinyilatkoztatott igazság, hogy a megváltás minden emberre kiterjed .1 Krisztus mindazoknak érdemelte a megigazulást, akikre csak Ádám bűnének következményei átszármaztak.2 A megváltás e szerint általános, tehát éppen így az üdvözíteni- akarás is. Bizonnyal komolyan akar mindenkit üdvözíteni az az Isten, aki Fiát mindenkiért adta és Apostola által mindenkiért imádkoztát. Méltán intézi tehát az Úr a felhívást az egész emberiséghez : «Tegyetek igazságot köztem és szöllőm között ! Mit kellett volna még tennem szöllőmmel, és nem tettem meg vele?»3 Mindazonáltal Istennek ez a szándéka feltételes, amennyiben t. i. az emberi szabadakarat meg nern hiúsítja. Az ember Isten akaratának, kegyelmének ellenállhat, vagy azt követheti, a felajánlott ajándékot elfogadhatja, avagy azt visszautasíthatja : «Élet és halál, jó és rossz vagyon az ember előtt s azt kapja, mi kedvére van.».4 A hibájukon kívül hitetlenek. Miként érvényesül azonban Istennek ez az üdvözítő-szándéka azoknál, akik hibájukon kívül hitetlenek? Bizonnyal ezek sincsenek kiszolgáltatva a kárhozatnak, hanem megkapják az üdvösségre szükséges és elegendő kegyelmeket. Hibájukon kívül hitetleneknek azokat mondjuk, akiknek a kinyilatkoztatott igazságokat még sohasem hirdették úgy, ahogyan ez szükséges, hogy felismerjék a kötelezettséget azok elfogadására.5 Feltétlenül bizonyos, hogy eszét használó embernek tudnia és mint kinyilatkoztatott igazságot hinnie kell, hogy van Isten és ez az Isten jutalmazója a jónak és büntetője a gonosznak. Ez kinyilatkoztatott igazság. «Hit nélkül pedig — mondja Szent Pál — lehetetlen Istennek tetszeni, mert az Istenhez járulónak hinnie kell, hogy ő van és az őt keresőknek megjutalmazója.»6 A teológusok tekintélyes hányadának véleménye szerint az evangélium kihirdetése óta az értelmét használó egyénnek «az eszköz szükségességével» tudnia és hinnie kell még a Szentháromság és megtestesülés titkát is. Hivatkoznak a teológusok az apostolok cselekedeteire :7 1 V. ö. Mt. 18. Il ; II. Kor. 5. 15. 2 Róm. 5. 18. 3 Íz. 5, 3—4. 4 Jézus Sirák fia 15, 18. 5 Pohle—Gierens II.8 436. • Zsid. 11,6. 1 Ap. Csel. 4, 12. NEMKATOLIKUS HALDOKLÓK LELKIPÁSZTORI KEZELÉSE 49 Theologia. 4