Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Müller Lajos S. J.: Nem katolikus haldoklók lelkipásztori kezelése
48 MÜLLER LAJOS S. J. ben egyet, továbbá az a tanácstalanság és bizonytalanság, amely a gyakorlati életet e tekintetben jellemzi. Hittani alapok. Kétségen felül áll, hiszen hittétel, hogy Isten komolyan és őszintén akarja minden ember üdvösségét.1 Az pedig, hogy Istennek emez általános üdvözíteni akaró szándékából Ádámnak egyetlen gyermeke sincs kizárva bizonyosság szempontjából legközelebb áll a kinyilatkoztatott igazságokhoz.1 2 Ezzel szorosan összefügg, hogy Isten a maga részéről meg is adja mindenkinek a lehetőséget az üdvösségre. Hiszen, ha akarja, meg tudja adni. Ha nem adná meg, méltán kételkedhetnénk akaratának komolyságában és őszinteségében. Emez eszközöknek elegendőknek, vagyis magukban véve hatékonyaknak kell lenniök, hacsak azokat az emberi szabad akatat meg nem hiúsítja. Isten üdvözíteni akarását világosan kifejezésre juttatják Szent Pál szavai : «Mindenekelőtt arra kérlek tehát, tartassanak könyörgések . .. minden emberért : a királyokért s minden fellebbvalóért, hogy békés és csendes életet élhessünk, telve jámborsággal, tisztességgel. Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, ki azt akarja, hogy minden ember üdvözöljön s az igazság ismeretére eljusson. Hiszen egy az Isten s egy a közvetítő is az Isten és az emberek között, az ember Krisztus Jézus, ki mindenkiért adta oda magát válságul.. ,3 Az apostol tehát azt parancsolja, hogy minden emberért imádkozzunk, mert ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt. Miért jó és kedves előtte? Okát kétségkívül az Ő általános üdvözítő-szándékában találhatjuk, mert t. i. Ő akarja, hogy «minden ember üdvözöljön és az igazság ismeretére eljusson». De az idézett szöveg abban is eligazít, vájjon az üdvözíteni-akarás általánosságát csupán erkölcsinek kell-e tartanunk, amely tehát kivételeket is megenged, avagy fizikainak, vagyis minden emberre kivétel nélkül kiterjedőnek. Pál ugyanis egy Istenről beszél. Nem céltalanul említi ezt éppen ebben a szövegben. Világosan céloz ezzel arra, hogy amint egy Istene van minden embernek, éppen oly biztos, hogy Isten senkit sem zár ki üdvözítő szándékából. De meg továbbá Jézus Krisztus «embert», mint az emberek egyetlen közvetítőjét állítja oda. A megtestesülésben a második isteni Személy valamennyiünk közös természetét vette fel. Aki tehát ember, annak közvetítője is. 1 Denz. 318. 3 Pohle—Gierens: Lehrbuch der Dogmatik II.8 425. 3 I. Tim. 2, 1—6.
