Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Senkár Lajos: A megszentelő kegyelem ontológiai mibenléte
40 SENKÁR LAJOS a teremtménybe. Isten speciális szeretete ez az emberben, természetfeletti tény, mely a kegyeltben valós változást idéz elő.1 b) Ez a kegyelemnek nevezett való természetfeletti, tehát semmiképen sem azonos a megigazult életével, mely csak természeti, hanem valósan (distinctione reali physica) különbözik attól, c) De magával az istenséggel sem lehet azonos, mert a kegyelem forma, és mint bennünk istenileg okozott formai tény (effectus) közvetítő szerepet vállal.1 2 3 Ezek után tehát a kegyelmet szükségszerűen valamilyen természetfeletti járuléknak kell mondani. Részben azért, mert a természetfeletti szubstancia ellenmondás,8 részben pedig, mert a kegyelemnek mint a szubstanciás lélekhez adott szubstanciás létnek nem lenne értelme. A kegyelem tehát e gondolatvezetés szerint : járulék. Mégpedig természetfeletti minőség. Megokolás : mert a Szentírds szerint a kegyelem «megminősíti» a lelket : Világosságot, szeretetet, űj életet ád a lélekbe.4 Ez az istenhasonítás pedig állandó, jellegű (cf. morfológiai hatások). A teológiai megfontolás kizárás-módszerrel meggyőz továbbá arról, hogy mennyiség-kategóriáról szó sem lehet. De vonatkozásról is aligha. Ez esetben ugyanis vagy logikairól lehetne szó, vagy valós vonatkozásról. Az első esetben kétségbe vonnók a tényleges megigazultságot (Luther) ; mint valós vonatkozás viszont vonatkozási alapot igényelne. Tehát éppen azt, amit keresünk. így kerül a kegyelem ontológiai tekintetben analóg módon a minőségi kategóriába, annak egyik aristotelesi alfajába : t. i. a készségek közé. Számításba jöhetne az aristotelesi minőségfajták közül a tevőképesség (pót. activa) is. Kétségtelenül rokonságot is mutat a kegyelem ezzel a minőséggel.5 Mégis inkább a készségekkel szokás metafizikai vonatkozásba hozni a kegyelmet. Mert : «a kegyelem nem arra van rendelve, hogy egyáltalán képességeket adjon, hanem arra, hogy a meglevő képességekhez hozzáadjon egy hiányzó mozzanatot». Azután meg : «a képesség egyszerűen csak tevékenység elve, a készség azonban meghatározott irányba való állandó felkészültség ...Sa kegyelem a tőle elválaszthatatlan természetfeletti erényekkel együtt ilyen felkészültséget ad».6 Itt megjegyezni szeretnők azt, hogy ez a legutóbbi megokolás az állandóságra támaszkodik, s mint ilyennek igaza is van. Mindkét megokolásnak igaza van akkor, amikor tevőképességi és minőségi kategória között kell választanunk. Az első megokolás szerint a kegyelemnek «egy hiányzó mozzanatot» kell hozzáadnia a meglevő képességekhez. Ez kielégítő a tevőképesség minőségével szemben. De nem okolja meg e kegyelem ontológiai mibenlétét önmagában tekintve. 1 Schütz : Dogmatika, II, 186.; Thom I, II ; 110, 1. * Thom I, II; 110, 1. ad 3.—I, II ; 110, 1. ad 2. 3 Thom I, II. 110, 2. 1 Schütz : Dogmatika, II, 187. sk. 'Schütz: Dogmatika, II. 188. •Schütz: Dogmatika, II, 189.
