Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Senkár Lajos: A megszentelő kegyelem ontológiai mibenléte
A MEGSZENTELŐ-KEGYELEM ONTOLÓGIAI MIBENLÉTE 41 Az a bizonyos hiányzó mozzanat hozzáadása ugyanis tényleg rendeltetése a kegyelemnek, és annak járulékos mivoltát valóban kidomborítja. Ez azonban éppen a «hiányzó mozzanat» természetére vonatkozólag még nem felelet. Pedig ez a «mozzanat» — szerény véleményünk szerint — nem is egyszerű momentum, hanem egészen új létalap (principium), s mint ilyen önmagában (absolute) tekintve, már nem csupán «készség*- kategória, hanem egészen «új természet». A kegyelem jelenségtani vizsgálata rövidesen meggyőz erről : Aristotelesi értelemben minőségnek (qualitas) nevezünk minden olyan határozmányt, amelynek értelmében a dolgokat valaminőknek mondjuk.1 Kétségtelen az, hogy a kegyelemnek van minőségi rendeltetése. De mi ez a minősítő valóság önmagában, miért bír állandó jellegű minősültséget kölcsönözni, vagyis lényegesen «más», alacsonyabb természetet «gyökeresen» átmódosítani? A készség továbbá, mint minősült- ség, lehet ugyan alapja (esse in) bizonyos vonatkozásoknak, de nem jelent szükségszerűen vonatkozást «is». Pedig a kegyelem ahol és amikor csak megjelenik, mindannyiszor szükségszerűen nemcsak «átmódosítja a lelket, hanem új, «lényegi vonatkozásokat» is formál abban. Éppen a szentlrási nyomokon jutunk el ezeknek a vonatkozásoknak szükségszerű felvételéhez. S nem lehet e tényt elutasítani azzal, hogy a kegyelem, mint minősültség, megalapozhat ugyan vonatkozásokat, de maga nem vonatkozás. Meg kell ugyan engednünk, hogy a kegyelem, mint minőségkategória, ontologiailag több, és előbb van minden erre támasztható kategóriái valós vonatkozásnál. A probléma azonban éppen az, hogy a kegyelemnek, mint minőség-kategóriának, a mélyén nem lappangnak-e gyökérszerű, kategóriántúli erők, vagyis valami mélyebb ontologicum, amelyik közvetlenül mivoltában, miségében (lényeg) okolja meg azoknak a bizonyos előlegezett vonatkozásoknak szükségszerűségét? Mert, ha van ilyen ontologicum a kegyelemben, akkor ez fejezi ki igazi ontológiai lényegét, és akkor ez a lényeg kategóriántúli, átfogó (transcendens) jellegű. A kegyelmi életnek legalapvetőbb vonatkozása, az egész természetfelettiség gyökere már Szent Ágoston szerint (a modernek közül főleg M. Scheeben) az istengyermekség kegyelme.1 2 Ennek a gyermekségnek létrejötte viszont : az isteni természetben való részesedés hasonlósági alapon.3 Eme részesedésnek hasonlósági alapja lehetne ugyan a kegyelem, mint minőség, a természetben való részesedés azonban megelőzi a hasonlósági minősültséget is, mint kategóriás vonatkozási alapot. Tehát okvetlenül átfogóbb, vagyis transcendens jellegűnek kell lennie. A kegyelem tekinthető minősítő formának is, mely visszavezet 1 Schütz : Bölcselet, II. kiadás, 262. 2M. Scheeben: Handbuch. III. §. 168. n. 826. 3 Thom, I, II. 112, 1.