Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Senkár Lajos: A megszentelő kegyelem ontológiai mibenléte
A MEQSZENTELŐ-KEOYELEM ONTOLÓGIAI MIBENLÉTE 39 ség «kategória-elméletét», nem ! Talán ezért is, de meg a tévedhetetlenség belső diszkréciójától hajtva, a Tridentinum nem utalja határozottan valamelyik elméleti hategóriába a kegyelmet, hanem életszerűen kezeli s több oldalról is megjeilemzi azt. E jellemzés kimeríti a kegyelem tartalmi valóságát. Azt, amiről a hitforrások annyit beszélnek. Nem szándékozik azonban eme jegyeket metafizikailag precízen egységesíteni, vagyis onlologiailag kifejezni. Annál inkább teheti ezt, mert a kegyelem tartalmi meghatározása ezzel tulajdonképen semmit sem veszít, hiszen az ontológiai lényegszemlélet úgysem ad hozzá új léttartalmi ismeretet a formai jegyekhez, hanem metafizikailag megkoronázza és egységesíti azokat .1 Az említett zsinat szellemében (a zsinat viszont a szentatyák és az előző századok teológiája nyomán halad) a kegyelem karakter- vonásai a következők : A kegyelem : a) bizonyos pozitív «justitia», amely formaszerüen okozza a megigazultságot (Nb. Nemcsak a bűnbocsátást !). b) Mindez pedig úgy történik, hogy a kegyelem, mint formai ok belsőleg (intrinseca) a lélekben meggyökérzik (inhaeret) és ezáltal c) felkészíti az illető lelket új, magasabbrendü hivatására (perfectio).1 2 A zsinat által nyomatékozott s számunkra jelenleg fontos mozzanatok : a bensőség, a (ormaszerűség és a meggyökérzés.3 A bensőség önként következik az isteni tevékenységből, mely, mint a bűnöst megigazulttá tevő, igazán átalakító erő csakis belülről érintheti a lelket. Ezt a benső- séget erősíti a meggyökérzési jelleg és a formaszerüség is : mindkettő szükségszerűen ontológiailag bensőséges. És még valami : t. i. metafizikailag per se maradandó jellegű (permanens). E mozzanatok rögzítésekor a zsinat nyilván nem elégszik meg valami erkölcsszerűen állandósult minőség-fogalommal — amint ezt Ripalda nagyon helyesen megjegyzi —4 hanem metafizikailag, szinte fizikailag begyökérzett formának tartja a kegyelmet, mely tehát nem más, mint a léleknek állandósult minő- sültsége (qualitas). Ez természetesen el is veszthető. Amikor viszont pl. Ripalda ezt a minősültséget de fide mondja, sőt a Római Katekizmus egyenesen divina qualitas-nak nevezi a kegyelmet, ez még nem jelenti a qualitas-nak, vagy habitus-nak, mint ontológiai kategóriának dogmatizáltságát. 2. A megszentelő kegyelmet természetfeletti készségnek mondó elméleti levezetés a következő : Utalnak arra, hogy a) a kegyelem dologi való (rés). Nem egyszerűen Isten szeretete vagy jósága (favor), hanem ebből az isteni szeretetből valóságos jó (rés permanens) származik át 1 Cf. Schütz : A szentségi jegy mivoltáról. Ige szolgálatában, 327. 2 Ezért : Iustitia intrinseca, inhaerens, perfecta. S nem csupán : inchoata ; de nem is : completa. 8 Trid. 6. cp. 7. 4 Ripalda : De ente supern VI. Disp. ult. ; sect. 2.
