Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben

34

SZÖRÉNYI ANDOR

ségben ez a szó megjelenik s az Ószövetségben már maga a héber szó «bérék» kizárja a mágikus hatóerőt I1

Az Ószövetségben tehát nincs helye semmifajta mágiának. Hogy az ószövetségi vallás előtt mit hittek az izraelita nép ősei, hogy mi volt Mózes meg Ábrahám előtt, az lehet a kíváncsiság tárgya, de nem lehet az ószövetségi exegesis témája annál kevésbbé, mert erre vonatkozólag a Szentírásnak meglehetősen gyér és szűkszavú beszámolóin kívül eddig semmiféle más forrásunk sincs ! Ahol és ahogy az áldás az Ószövetség lapjain megjelenik, Mózes első könyvétől a legutolsó könyvig, mindig mint Jahvétól eredő, az ő gondviselő, irgalmas akaratától függő kegyelem lép elénk. «Minden áldásnak a hordozója és adója Isten, az Úri Ez az a szent tudás, mellyel az Ószövetségnek áldásról szóló összes helyei át vannak hatva. És mivel az Ószövetség Istene nem személytelen hatalom, hanem személyes akarattal rendelkező lény, még azok a kifejezések is új értelmet nyernek, melyeken még átcseng valami az előző vallásfejlődési fokból.»*

Láttuk már azt, mikép kíséri végig Jahve áldása a pátriárkákat, sok helyet soroltunk föl, melyekből mindig az Isten korlátlan és egyedüli áldó hatalma tűnik elő. De ugyanezek az eszmék kísérik végig az olvasót az egész Ószövetségen, nemcsak Móz. I. könyvében ; Istené az áldás, ezt hirdeti Móz. II. 26, 12 ; Móz. V. 2, 7 ; 7, 9—16 ; 14, 24 ; 15,

4. 6. 14 ; 16, 15 ; 24, 19í 28, 1—14 ; 30, 16 ; Józs. 17, 14 ; Bir. 13, 24 ; Sám. II. 6, 11—12; 18, 28; Kir. I. 1, 48; Krön. I. 4, 10; 13, 14; 26, 5 ; Krön. II. 26, 5 ; Jób 1, 10 ; 42, 12 ; Péld. 3, 33 ; Zsolt. 45, 3 ;

67, 7 ; 90, 17 ; 129, 8 ; íz. 19, 25 ; 51, 2 ; 61, 9 ; 65, 23 ; Jer. 17, 7 ;

Agg. 2, 1 9 stb.

És ahol nem közvetlenül Istennek az emberekre vagy népekre kiáradó áldásáról van szó, hanem egyes személyek mondanak áldóformulákat, ha magából a szövegből nem is tűnik ki minden alkalommal és minden kétséget kizáróan az, hogy az áldás hatékonyságát Istentől várják és kérik, az összefüggésből mindig nyilvánvalóvá válik : Móz. I. 27, 28—29 ; 48,- 15 k. 20 ; 49, 25—26 ; Móz. II. 39, 43 ; Móz. IV., 24, 9 ; Móz. V. 27, 12 ; 1,11; 33, 2—29 ; Józs. 8, 32—34 ; 14, 13 ; 22, 6—8 ; Bir. 17, 2 ; Sám. I. 15, 13 ; 23, 21 ; 25, 32—33 ; 26, 25 ;

Sám. II. 2, 5; 6, 18; 13, 25; 19, 39; Kir. I. 1, 47; 8, 14; 8, 55;

10, 9; Krón. 1. 16, 2; 16, 43; 29, 20; Krön. II. 2, 12; 6, 3—4; 9, 8 ; 31,8; Neh. 11,2; Ruth 2, 4 ; 2, 19 ; 3, 10 ; Péld. 5, 18 ; Zsolt. 33, 12; 40, 5; 106, 3; 122, 6b—7 ; 129, 8; 137, 8—9; 144, 15 stb.1 * 3

1 I. m. 756—57 old.

3 Beyer i. m. 753 old.

3 A korlátozott terjedelem miatt nem áll módunkban az összes áldó helyeket megtárgyalni, sőt a fölsorolásba is csak a fontosabb helyeket vettük föl, melyek azonban elegendőek arra, hogy minden fejlődési vonalat kizárjanak. Egyre kívánunk csupán rámutatni, a Bir. 17, 2-re. Mikás édesanyja a bíráknak mind politikailag, mind vallásilag igen zavaros korában, amikor Izrael