Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Papp Imre: Erkölcs és vallás viszonyának problematikája
330 PAH’ IMRE tökéletesülésben valósul a szabad emberi személyiségnek örök feladatként szólító eszméje. Az erkölcsi elzuhanásban az ember hal meg az emberben : a természeti halálnál halálosabb halállal. Az erkölcs az egész embernek, az embernek mint olyannak sorsát : fölmagasodását és elzuhanását hordozza magában. Éppen ezért az egész embert követeli a maga számára. Áthatja egész lényét, minden emberi életmozdulását. A nagy emberi tettekben különös tiszta csengéssel visszhangzik az erkölcsi eszmények hívása. Az erkölcsi eszmények és a tőlük ihletett erkölcsi erők a legmélyebb mozdítást! indítói az emberi történéseknek. Mind az egyéni kibontakozásnak, mind pedig a történetf távlatokban valósuló közösségi fejlődésnek van egy másik hatalmas tényezője is — és ez a vallás. A vallás sem elégszik meg azzal, hogy részleterőket sajátítson ki az emberből. A vallás is az egész embert szólítja.1 Belemélyül az emberiét középpontjába,1 2 áthatja az emberi személyiség legbensőbb rétegeit és a teljes valójában élő embert emeli bele egy új világba. Átfogja az egész emberi életet : «értelmet fejt és feladatokat állít».3 A vallás teljestartalmú emberi életet fejez ki : az egész emberi személyiség benne feszül, él és tökéletesül. Nem merő gondolás, érzés, vagy akarás, hanem mindezeket a funkciókat egybeölelő egységes szellemi élet.4 A vallás is olyan eszméket tár elő, amiket az ember csakis teljes önátadásban tud megvalósítani. Itt fölnyílik előttünk a kérdés : Hogyan viszonyúk egymáshoz az erkölcsi és vallási növekedés, élet és tökéletesedés? Mindkettő az egész embert követeli a maga számára. Hogy tudnak akkor egymás mellett érvényesülni és kölcsönösen kiegészülni az oszthatatlan személyi lét egységes kibontakozásában? Vagy talán szétfutó célú törekvésekbe tépik az egycélú személyi életvitelt? Kiinduló magyarázatot és feleletet egyrészt a történelem, másrészt a lélektan ad. Ha nagy történelmi perspektívában nézzük a problémát, erkölcs és vallás világa a legbensőbb kapcsolatban mutatkozik elénk. Olyan mély és lényeget átölelő ez a kapcsolat, hogy úgyszólván el is mosódnak a különbségek. Az erkölcsi törvények mögött mindig vallási képzetek és eszmék állnak, s az erkölcsi törvények kötelező erejüket ez utóbbiakból merítik. A vallási eszmék adnak súlyt az erkölcsi parancsnak. A vallás mindig olyan feladatokat állít az ember elé, amiknek teljesítése egyúttal erkölcsi kötelesség is. «Nincs magasabb fejlődésű vallásosság, amelyben egyúttal ne lenne erkölcsi kötelezés is kifejlődve és mint isteni parancs 1 A. Dempf : Religionsphilosophie. Wien, 1937. 52. I. 2 U. o. 40. 1. 3 S. Zimmermann: Filozofija i religija. Zagreb, 1936—7. i. 306. 1. 4 J. Hessen : Die Werte des Heiligen. Eine neue Religionsphilosophie. Regensburg, 1938. 236. 1.
