Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben
26 SZÖRÉNYI ANDOR 2. Ezekután nézzük meg, milyen érveket tudnak fölhozni a már említett szerzők a mágikus hatóerő mellett. Begrich hivatkozik a Móz. I. 1, 22. 28 és 24, 60-ra, mint amelyek bizonyítják azt, hogy az áldásnak az Ószövetségben szintén semmi köze sem volt eredetileg az Isten hatalmához.1 Azonban teljesen érthetetlen dolog, miként gondolja Begrich az említett két helyből az áldás Istentől való függetlenségét bizonyítani, amikor a Móz. I. 1, 22. 28-ban maga Elohím áld, Elohím adja az első emberpárra az ő áldását! Az az Isten, aki ugyanannak a fejezetnek a tanúsága szerint az egész világmindenséget teremtette, aki az első embereket formálta, életre hívta, ne tudna áldani saját önerejéből, ez az Isten volna rászorulva különböző tőle független mágikus erőkre? Igaz ugyan az, hogy a Móz. I. 24, 60 nem beszél kimondottan Istenről, és magában az áldásformulában nincs kifejezve az, hogy kitől várják az áldás hatékonyságát, de az összefüggésből egészen világos, hogy Rebekka testvérei Istentől kérik a messzi idegenbe induló nővérük számára az útnak sikerét : Móz. I. 24, 40. 42. 44. 48. 50. 51—52. 56 ! De még ha Lábán és családja hitt is volna mágikusan ható áldásokban, akkor sem lehetne ebből az Ószövetség hitére következtetni, mert Lábánékat nem lehet a tiszta Jahve-vallás képviselőinek tekinteni, mint az Móz. I. 31-ből kiderül. Különben is a kritikai iskola képviselőinek nézete szerint a Móz. I. 1 az ú. n. papi kódexből van véve, mely Kr. e. 440 körül keletkezett, a Móz. I. 24 pedig a Jahvista forrásból, melynek keletkezési idejét átlag Kr. e. 850-re teszik.1 2 S csak nem akarja J. Begrich azt állítani, hogy az izraelita nép hite 150 évvel Dávid kora után, sőt jóval később, a fogság utáni időkben is olyan kezdetleges volt, hogy hitt különböző mágikus formulákban? ! Hivatkozik Begrich a Móz. I. 21, 35-re is, ahol Izsák megáldja Jákobot, azt a Jákobot, aki «elvette Ézsautól az áldást». Ezt az áldást nem lehet megmásítani, hiába könyörög érte az elsőszülött Ézsau : «Őt áldottam meg én — mondja Izsák — s ő leszen áldott !» (33. v.) Enné! az áldásnál a megmásíthatatlanság oka abban a mágikus hatóerőben volna keresendő Begrich szerint, mely az áldás kimondásával mintegy «opere operato» működik, mely tehát a szavakban bent rejlik, valamint abban a mágikus erőben, mely az egyes emberekben mint 1 I. m. 293 old. Meg kell jegyeznünk, hogy bár az «Einleitung in die Psalmen», 1933, Gunkel—Begrich név alatt jelent meg és a munka befejezője, Joach. Begrich a bevezetőben utal arra, hogy mesterének, H. Gunkelnek, alapelveit tartja mindig szem előtt, a 187. oldaltól kezdődően a könyv teljesen Begrich írása és nem lehet ellenőrizni, mennyiben felelnek meg az ő állításai Gunkel nézeteinek. Ezért jobb, ha egyszerűen Begrich véleményének tartjuk azokat. 2 Lásd E. Sellin : Einleitung in das A. TA 1929, 33 kk. old. és A. Bea : De Pentateucho,'1 1933, 31 k. old.
