Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: Egyháztörténet és eszmetörténet
218 IVÁNKA ENDRE emelkedik a «megistenülés», a megdicsőülés felé.1 A természetnek, a látható teremtésnek egy dualisztikus elbírálása, spiritualisztikus lebecsülése, az anyagi világnak a «rosszal» való, neoplatonikus ízű azonosítása szól ebből a felfogásból. Ez talán még világosabbá válik abból, hogy hogyan bírálja el a képromboló-mozgalom a szentek képeit. A nyugat számára a szentek képei soha sem jelentettek különös problémát. Emlékeztető képek ezek, melyek a keresztény élet legjelesebb képviselőit elénk állítják, azokat, akiket mint ilyeneket tisztelünk — és a probléma csak az volt, hogy lehet és szabad-e a szenteket ilyen értelemben tisztelni. A kelet itt is a képeknek egy szélesebb metafizikai alapot kerít. A szentek, mint a kegyelem részesei és hordozói — mint &eótpogoi és ^çtçroçjopot — szintén egy Isteni valóságnak a látható világban való megjelenését jelentik, bennük árad szét az Istenember valósága, a hypostatikus unióban ősképszerűen megvalósított egyesülés teremtő és teremtmény, Isten és ember között. A szentek ábrázolása annak az ábrázolása, hogy hogyan terjed szét a Krisztusban emberré lett Istenség az egész, Krisztusba kapcsolódó emberiségre — a szentek ábrázolása, főleg és elsődlegesen, a «corpus Christi mysticum» gondolatának az ábrázolása. Ezért oly fontos, a keleti egyház művészet számára, a szentképek aranyalapja, mely nemcsak díszítő elem, hanem a szent látható, természetes, földi alakja körül sugárzó, a kegyelmet látható formában jelképező Isteni fény ábrázolása.1 2 A szentek ábrázolásának jogosultsága abból ered, hogy bennük is (bár csak mint ebben részesedőkben) jelen van az az Istenség, amit Krisztusban, mint a földön megjelent isteni Igét imádunk és ezért az ő képük is (bár csak másodlagosan) a köztünk, földi világunkban jelenlevő Istenség ábrázolása. Mit mond ezzel szemben a képromboló mozgalom? «Megsértjük a szenteket, ha őket, akik már a megdicsőülés részeseivé lettek, a halandó és becstelen, anyagi testükben ábrázoljuk», mondja a 754-es, képromboló zsinat határozata (Mansi Coll. Cone. XIII. 277. D.). A 787-es oekumeni- kus zsinat, amikor a képrombolók e határozatával foglalkozik, helyesen jegyzi meg : Úgy beszélnek, mintha maga az anyag bűnös dolog lenne (Mansi u. o. XIII. 280. A.). Ez a platoni és neoplatonikus, túlhajtott spiritualizmus és dualizmus, az a felfogás, mely a szellem és az anyag ellentétét azonosítja a jó és a rossz ellentétjével, melynek számára a teremtmény állapota, mint olyan, «metafizikai rossz», ez Plotinos lelkü- lete, aki «szégyelte azt, hogy testben kell élnie» (Porphyrios Vita Plo1 Hogy a megdicsőülés, a hívők számára is, a Keleten annyi mint «megistenülés», azt nagyon jól mutatja J. Groß könyve : La Divinisation du chrétien d’après les Pères Grecs, Paris 1938. 2 Lásd erről : Bodonyi J., Az aranyalap keletkezése és értelmezése és a későantik mővészetben. Archaeológiai Értesítő 46 (1932—33) 5 skk. és 197 skk.
