Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Ivánka Endre: Egyháztörténet és eszmetörténet
214 IVÁNKA ENDRE az Istenember gondolata, az Isten megtestesülésének a tana szükségszerűen abba az alternatívába, hogy vagy Istenné vált embert, vagy emberként megjelenő Istent jelentsen, apotheozist vagy theophaniát, mert ezek az akkori gondolkodás számára az egyetlen lehetséges schémák (lásd erről Theologia III. 1936, 137). Ha ezekről a schémákról nem akarnak lemondani, és ráerőszakolják ezeket a keresztény tartalmakra, megmásítván ezeket, akkor herézisek keletkeznek. Ha viszont az űj, természetfölötti tartalom követelményeihez képest a schémák maguk lassan módosulnak, akkor az ókori hagyomány formáiból lassan keresztény gondolatelemek lesznek. A kereszténység elfogadásának az elején ilyenformán mindig egy bizonyos synkretizmus áll, a keresztény tartalmat kifejező formákat illetőleg. Ha ez nem így lenne, akkor nem is lehetne beszélni a kereszténységnek (mint kinyilatkoztatott vallásnak) az elfogadásáról, mert akkor a kereszténység valóban, amint ezt a racionalisták állítják, lassan kinőtt és következetesen fejlődött volna a késői ókor szellemiségéből és kulturális légköréből. A kezdetben fellépő synkretizmus éppen annak a jele, hogy itt egy természetfölötti tartalom tört be a földi világba, és annak kész formái között keres magának kifejezési eszközöket. így van ez Konstantinus esetében is. II. A képrombolás és a képtisztelet szellemi háttere. A régebbi egyháztörténetnek egy olyan szakasza, melynek eszme- történeti megértése még sok kívánnivalót hagy hátra, a képromboló mozgalom. Az elbírálása természetesen igen változó : egyházellenes, liberális körök részéről nagy elismerésben részesül, a képromboló császárokat felvilágosodott, modern gondolkodású embereknek tartják, a császárok intencióit követő magas klérust pedig a bizánci egyház szellemileg kiválóbb és értékesebb részének minősítik, mellyel szemben a képtisztelő szerzetesség és a köznép a maradi, babonás, primitív, fanatikus, pogány reminiscenciákkal átitatott elemet jelenti, a szerzetesek ezenkívül — mondják — anyagilag is érdekelve voltak az ügyben, mint akik legtöbbnyire maguk állították elő a szentképeket. így tanítják ezt Gibbon óta egészen napjainkig. Ezzel szemben úgy katolikus, mint orthodox részről nagyobb megértéssel viseltetnek azok iránt, akik készek voltak üldözést, számkivetést, sőt vértanúhalált szenvedni a képtisztelet védelmében, és belátják, hogy magasabb motívumok voltak azok, melyek őket erre késztették, mint csupán a szokás, a babona és az anyagi érdek ; az oly nagy hullámokat verő képrombolómozgalom megmagyarázására azonban legtöbbnyire csak egészen külsőséges, opportunisztikus motívumokra tudnak rámutatni, mint például arra, hogy a képtisztelet betiltása egy az izlám által sokat emlegetett támadási felülettől mentesítette volna a kereszténységet, vagy olyan nyilvánvaló mesékre, amelyeket már akkor az irányzat diffamálására találtak
