Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
168 IRODALOM — LITERATUR — BULLETIN lélektani alapjait is felfedezhetjük. A középkor tudósairól szokták mondani, hogy ők a világirodalom legszemélytelenebb, legtárgyilagosabb írói, akik személyiségük jellegzetességeit teljesen elrejtik írásműveiknek tárgyi tartalma mögött. Ez a személytelenség azonban éppen legszemélyesebb vonásuk : a nagy tudós és nagy ember eltűnik, mert életének egyetlen értelme az Igazság őszinte és alázatos szolgálata. Azt gondolom, ebben az irányban kell keresnünk Schütz Emlékezéseinek értelmét is. Az egyéni belső élet szinte eltűnik az életút ábrázolásában, mert ennek az életútnak egyedüli célja és értelme egy nagy és gondviselésszerű hivatás válóra váltása. A tudós és a tanár hivatásának megvalósítása. Schütz önéletrajzának legnagyobb szépsége és legmélyebb értéke éppen ez : a tények művészi csoportosításában bemutatja, hogyan bontakozott ki, hogyan fejlődött, alakult és érett tökéletessé ez a hivatás. Ha «alkonyáról beszél befejező soraiban, akkor ez az alkony az életteljesség, a hazaérkezés alkonya. Hazaérkezés az útról, amely ott indult el, amikor az egyszerű zsellérgyerek rálép a tudomány útjára. Az édesapa eszménye, a fáradtságot nem ismerő, pontos és kitartó, kötelességtudó apa ideálja a tudomány útján ébred új életre a fiúban. A szegedi középiskolai évek, a noviciátus, a Kalazantinum teológiai tanulmányai megérlelik lelkében a nagy álmot: egész életét, minden munkáját egyedül az Igazság alázatos szolgálatának szenteli. A teológia egyetemi katedrája szinte természetszerű betetőzése ennek az életútnak, mert hiszen itt nyílik mód arra, hogy egyetemes kinccsé váljék mindaz, amit a szorgalom és a tehetség az évek küzdelmes munkájával lelkében kitermelt. Schütz Antal életének emberi tartalma a tudós és a tanár élete. Ezt az életet tárja fel mesteri vonásokkal az önéletrajz. A pályát, amely úgy egybeforrott az egyéniséggel, hogy a kettőt már szétválasztani nem lehet. Ezért kellett így megírni ezeket az emlékezéseket. Ezért ismeri meg az egész embert, aki figyelő lélekkel járja végig a pályának útjait. Ezért érezzük hiánytalannak ezt a személytelen munkát. Ami kimaradt, az a léleknek Istenben való kegyelmi élete, amelyről «nem szabad embernek szólni». A magyar teológiai tudomány hálás lehet Schütz Antalnak, hogy ezeket az Emlékezéseket így megírta. Hálás lehet, hogy megismerhette Schütz gazdag életének történetét. Megismerhette azokat a fáradozásokat és küzdelmeket, amelyeknek gyümölcsei mai teológiai és bölcseleti irodalmunk legnagyobb értékei közé tartoznak. Megismerhette azt a tudós pályát, amely a keresztény teológia ősi értékeit képes volt a modern tudomány eredményeivel gazdagítani. Megismerhette egy nagyvonalú élet keretében az utolsó negyven év «hittudományi szellemtörténetét», amelynek kibontakozásában oly jelentős szerepet játszik éppen Schütz Antal életműve. Reméljük, hogy az «alkony», amelynek hangulatában az Emlékezések megszülettek, nem a végnek, hanem csak a beteljesedésnek alkonya. Reméljük, hogy az alkonynak fénye még sokáig világít a megújuló magyar életben és a németajkú kis diákból fáradtságos munkával magyar ajkúvá és magyar lelkűvé alakult Schütz Antal tudása és pedagógiai ereje még sokáig fog utat mutatni az Igazságot kereső magyar lélek számára. Zemplén György.
