Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
IRODALOM — LITERATUR BULLETIN 167 Irodalom — Literatur — Bulletin. I. Hazai. Schütz Antal: Életem. Emlékezések. Budapest, Stephaneum. é. n. Megszoktuk a modern önéletrajzokban, hogy az író szenvedélyes vallomásokban, drámai feszültségű lélekábrázolással tárja fel belső életének vívódásait, lelki fejlődésének mélységeit. Schütz Antal Emlékezéseiben hiába keresnők a belső sorstörténet élményszerű, alanyi fármákba öntött megnyilatkozásait. Tiszteletet parancsoló és csodálatra méltó tárgyilagosság jellemzi minden sorát. Valóra váltotta azt, amit a bevezetésben Ígért... «az egyéniben lehetőleg az általánost igyekeztem fölmutatni, amint vagy gyökereiben lehetőleg az általánost igyekezten fölmutatni, amint vagy gyökereiben belenyúlik a metafizikumba, vagy erőteljesebben fölutal az értékvilágba, vagy legalább mint szimbólum sugározza az általános szabályt a tapasztalati valóságban». Tartózkodó, hűvös pártatlansággal szemléli önmagát, Ítél saját maga fölött. Hidegen és nyugodtan foglal állást pályájának tökéletlenségeivel szemben, de az álsezrénység nem akadályozza meg abban, hogy ennek az életműnek nagy és igazi értékeit fel ne ismerje. «Ami kiválóságot magammal kapcsolatban találtam, azt úgy állapítottam meg, mint ha idegenben találtam volna. Egyszerűen, mint Isten teremtő tevékenységének művét vettem,azzal az erkölcsi elkötelezettséggel, hogy akinek több adatik, több is követeltetik attól. Tehát tehernek éreztem, melyet azonban magától értetődően kell viselni». (51. o.) Igaz, első pillantásra talán úgy tűnik fel, hogy a hideg észnek ebben a szinte metsző élű önkritikájában elhamvad és eltűnik az élet színes, gazdag elevenségének világa.Ami előttünk kibontakozik, az nem is élet, hanem pálya, szerep: egy nagy szellemi képességekkel megáldott egyéniség merészívű pályája a bánáti kis sváb faluból a magyar tudományos élet oromzatai felé. Ha mélyebbre tekintünk a lélekbe, amely e sorok között akarva akaratlanul feltárja önmagát, megértjük, hogy ezeket az Emlékezéseket csak Így lehetett megírni. Először azért, mert a szerzetespapi életnek vannak olyan mélységei és olyan magasságai, amelyeknek feltárása semmiképen sem tartozik a nyilvánosság elé. A sorok között néha megcsillannak a lélek vívódásainak nyomai, néha fellebben a fátyol egy pillanatra a léleknek Istenben megbékélt magános boldogságáról, néha megsejtjük, hogy a nagy tudósnak és nagy tanárnak életében a tudás soha sem hamvasztotta el az apostoli lángot, amely lelkeket akar nyerni Krisztus országa számára. A tudomány eszközeivel is, ha az isteni Gondviselés rendelése azt úgy kívánja. Az apostoli, szerzetespapi lélek azonban méltán húzódik meg szerény alázattal a külső események védőgátja alatt és méltán szegezi szembe a világ kíváncsi tekintetével a hűvös személytelenség pajzsát. A személytelen, pártatlan tárgyilagosságnak mélyebb
