Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
ÚJABB EGYHÁZI DÖNTÉSEK A FŐKEGYÚRI JOG HATÁRTERÜLETEIN 161 kifejezéssel, hanem mindig az institutio canonica-kifejezést használja (pl. a 148. 149. 332. 1466. 1467. 1468. stb. kánonok). A kongregáció különben úgy látja, hogy a törvényhozónak a 403. kánonban megnyilvánuló szándéka nem határozatlan, mert arra törekszik, hogy az Egyház a javadalmak betöltésénél megszerezze magának a teljes szabadságot. Különösen fontos ez a káptalani javadalmak adományozásánál, hiszen a káptalan tagjai alkotják a püspök tanácsát. Egyedüli kivételek a 403. kánon szerint az alapításból, illetőleg adományozásból keletkező kegyúri javadalmak (beneficia patronata) s ezek eseteiben — amennyire lehetséges (quoad possit) — teljesítik az alapítók akaratát. Rámutat arra is a kongregáció, hogy ebben a szellemben már két döntést hozott a 403. kánonnal kapcsolatban a kódexmagyarázó bizottság : először érvénytelennek minősítette a kanonokok közötti opciót még ott is, ahol az különös apostoli indultum alapján érvényesült, másodszor kimondotta, hogy ez a tilalom nemcsak a káptalani méltóságokra, hanem az összes kanonoki javadalmakra vonatkozik. Még világosabb lesz a dolog — folytatja a kongregáció — ha a kódexnek a kegyuraságról szóló fejezetét nézzük. Az 1448. kánon a kegyuraságot bizonyos privilégiumok összességének nevezi, melyet az Egyház bizonyos terhek ellenében javadalmak stb. alapítóinak s azok jogutódainak engedélyez. Eszerint a kódex csupán a javadalmat alapítók vagy azok jogutódainak kegyuraságát ismeri el, de azokét nem, akik ezt a jogot szokásjog, apostoli privilegium alapján vagy más jogcímen igénylik. Ez nem új rendelkezés, hangsúlyozza a kongregáció, ezt kimondotta már a tridenti zsinat (cap. 12, sess. 24 de reform). Ezt a felfogást megerősíti az 1450. kánon is, amely a jövőre megtiltja kegyuraságok létesítését s csak azt engedi meg, hogy a javadalmat elsőízben az alapító által kívánt klérikussal töltsék be, de ez a kánon már semmiféle jogot nem ad az alapítók jogutódainak. Ami abarlettai káptalan által hivatkozott és fentebb már hivatkozott 1455.1,2393. és 1471. kánonokat illeti, azt mondja a kongregáció, hogy a két első kánon leginkább az alapításból származó kegyúri jogokra alkalmazható, de azok nem hivatkozhatnak ezekre, akik ezt a jogot szokásjog vagy privilégium alapján igénylik. Az 1471. kánon pedig valószínűen olyan esetekre vonatkozik, amikor az indultum kiadása javadalomalapítással kapcsolatos s nem csupán a Szentszék által (javadalomalapítás nélkül) engedélyezett privilégiumról van szó. Egyébként ez a kánon a jövőben kiadandó indultumokról beszél s azok eseteit nemigen lehet előre megvitatni. Ennek a kánonnak a szövegéből különben is kiderül, hogy a kegyúri jog nem függvénye a javadalomalapításnak, hanem csupán az Egyház külön engedélyéből származhatik. A kegyúri jog tekintetében egyedül azokat illeti kivétel, akik a kegyúri privilégiumot konkordátum alapján nyerték, minthogy a 3. kánon érvényben tartotta a konkordátumokat.1 Kitér a kongregáció arra a körülményre is, hogy a barlettai káptalan 1 A kongregációnak ez a megállapítása felveti a kérdést, nem helyesebb-e az ilyen jogosítványokat konkordátumban megrögzíteni ? , 11 Theologia.
