Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
156 PATAKY ARNOLD a hívő az Istennel közösségre léphessen, akárcsak a pogány vallásokban.1 így az Egyház szükségessé lett az üdvösségre.2 Azonban Schnepel megjegyzi, hogy e téves irányba jutott fejlődés ellenére is a második, harmadik és negyedik évszázadban, és mind a mai napig mindig létezett még Jézusnak igazi gyülekezete. Igaz marad Jézus szava : «A pokol kapui nem vesznek erőt az én gyülekezetemen !»3 II. Híven és lehetőleg szószerint iparkodtunk visszaadni Schnepel gondolatait. Lássuk most már, mit szól Schnepel állításaihoz az elfogulatlan kritika. Schnepel az újszövetségi szentiratokat igazciműeknek tartja. Szerinte a szinoptikus evangéliumoknak és a Jelenések könyvének a megírása megelőzi Jeruzsálem pusztulását ; Szent Pál levelei 50—63. közé esnek, Szent János leveleit és evangéliumát 70 utánra teszi ; a többi katolikus levélről nem beszél.4 Schnepel nem vonja kétségbe az újszövetségi szentkönyveknek lényegi épségét sem. Annál meglepőbb és sajnálatraméltóbb, hogy a szerző az újszövetség szentkönyveiből homlokegyenest mást olvas ki, mint amit azok szerzőik elgondolása szerint mondanak. Az újszövetség szentkönyvei, nevezetesen az Apostolok Cselekedetei és az apostoli levelek lépten-nyomon azt mutatják, hogy az ősegyház nem volt valami pusztán charismatikus egyesület, állandó szervezet nélkül, hanem Jézus Krisztus szándékai szerint kezdet óta megszervezett társaság volt. Mát. 16, 18. 19. szerint Jézus Péterre, mint kőszálra alapította egyházát, Luk. 22, 32. szerint imádkozott érte, hogy hite soha meg ne fogyatkozzék, és hogy egykor majd ő erősítse meg testvéreit a hitben, Ján. 21, 15—17. szerint neki adta át egyházának kormányzatát. Az Apostolok Cselekedeteinek tanúsága szerint Jézus mennybemenetele és a Szentlélek eljövetele után Szent Péter azonnal átvette az egyház kormányzását (1, 15. skk., 2, 14. skk.). Szent Pál levelei állandóan hangsúlyozzák a különbséget a tanító és a tanuló egyház között (Kor. I. 4, 1 ; Gal. 1, 8. stb.), Csel. 20, 17 skk. ; Tim. I. 3; Tit. 1, 5—9. pedig világosan megmutatja, hogy az episkoposzok, a preszbiterek és a diakonoszok nem pusztán az egyes egyházközségek ideiglenes felügyelői, hanem azoknak állandó, a hívektől tisztségben és méltóságban különböző vezetői voltak. Az egyes egyházközségekben pedig az apostolok mindenütt ugyanazt a hitet tanították, melyre nézve a hívektől alázatos engedelmességet követeltek ; elç xvqioç /ita nhmç, év ßanna/ia (Ef. 4, 5.) volt az elv az ősegyházban is. Szent Pál 61. előtt sohasem járt Rómában, és a Rómaiakhoz 57/58. telén írt levelének tanúsága szerint Róma keresztényeinél ugyanazt a hitet tételezi fel, amelyet ő maga is hirdetett Kisázsiában és Görögországban. Hogy Szent Péternek nem volt része a római egyházközség megalapításában, azt Schnepel önkényesen állítja ; Pét. 1.5, 12., valamint Alexandriai Kelemennek, Eusebiusnak és Szent Jeromosnak a második evangélium eredetére 1 89. 1. 2 90. 1. 3 92. 1. * 11. I.
