Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
154 PATAKY ARNOLD Mindamellett a Krisztus által megszentelt élet döntő fontosságú a Krisztusból fakadó új élet kialakulására. Az a mód, hogyan követjük Jézust, hatalmasan előmozdíthatja az új életet, de el is fojthatja azt. (Ef. 4, 30.)1 2. — A második században gyökeresen megváltozik ez a kép. Jézus már nem az többé, aki halálával megszerezte nekünk embereknek a tökéletes békét az Istennel, akinek a kegyelme minden és nekünk mindent megszerez egész életünkben, utolsó lehelletünkig. A második század óta Jézus az, aki nekünk az Isten helyes megismerését hozta meg, azt az ismeretet, hogy a Jézus által hirdetett Isten a világ Teremtője és Ura, aki hatalmasabb a démoni erőknél. Nem a bűn az, ami minket az Istentől elválasztott, hanem az Istenről való hiányos ismeretünk. Jézusnak az ember egész életét átfogó kegyelme és megbocsátása egyszeri megbocsátássá zsugorodott össze, mely csak a megtérést megelőző időt födi be (sic 1). A megtérést követő időre ez a kegyelem és megbocsátás már nem vonatkozik ; erre a későbbi időre már nincsen megbocsátás !2 Krisztus a régi, külső isteni törvény helyébe az új, belső, szellemi törvényt állította. Ezt a törvényt a keresztény ember ismeri, és megtérése után neki magának a törvény szerint kell minden igazságot megszereznie. Hiszen az embernek csak az Istenről való világos ismerete hiányzott ; most, hogy az ember Jézus által világosan meglátta az Isten akaratát, meg is van a képessége, hogy életét az Isten akarata szerint rendezze be. Ez már a görög bölcseletnek a hatása, mely a maga erejéből magasztos erkölcsi normát akart elérni, de semmit sem tudott a kegyelemről.3 Eddig az imádság drága kegyelem volt a bűnös ember számára, hiszen az imádságban Jézussal beszélhetett ; most az imádság egyike lesz azoknak a jámbor cselekedeteknek, amelyekkel az ember megszerzi magának a jogot az Istennel való közösségre. Minél többet imádkozik az ember, annál inkább adósa lesz neki az Isten ; az ember így kötelezheti az Istent, hogy minél nagyobb részt adjon neki az ő országában.4 Az ember tehát jogokat szerez az Istennel szemben ; ha mi a közösség életében és az igehirdetésben részt veszünk, szolgálatot teszünk az Istennek és lekötelezzük magunknak az Istent ! Mindezekkel a cselekedetekkel arra is erőt nyerünk, hogy bűneinket eltöröljük és törlesszük.5 A túláradó jócselekedetekhez tartozik az is, hogy az ember az Istenért lemond az élet normális kereteiről : nem lép házasságra, nem eszik húst, nem iszik bort, sok alamizsnát ad, sokat imádkozik, visszavonul az állami élettől, a kultúrától, a tudománytól.6 Az evangéliumnak vége ; új törvény, új erkölcs lép az evangélium helyére. «Már látjuk, mint közeledik a katolicizmus.» A katolicizmus a régi embert támasztja fel, aki nem akar Jézus kegyelmeire hagyatkozni, hanem azt hiszi, hogy ő maga is adhat valami értékest és abszolút tisztát az Istennek. — De Schnepel is elismeri, hogy all. századnak is nagy számmal voltak vértanúi. 7 Az első században a keresztény közösségek vezetői még nem alkottak különleges lelki hivatalt és tisztséget ; testvérek maradtak a testvérek között.8 1 14. 1. 2 15. 1. 3 16. 1. 4 17. 1. 5 18. 1. 6 19. 1. 7 20. 1. 8 21. 1.
