Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Bendefy László: Johannes Ungarus 1261 körüli utazása
JOHANNES UNGARUS 1261 KÖRÜLI UTAZÁSA 149 esetben a következő szokásos tengeri utat tették meg : valamelyik Szíriái kikötőből, legvalószínűbben Trabzonból útnak indulva, Cyprus és Kréta szigetének, esetleg a görög partoknak érintésével elhajóztak Itália déli partvidéke alatt és Ostiában kötöttek ki. Valószínűbbnek tartom a tengeri utat a szárazföldinél azért, mert az utóbbira a politikai helyzet miatt kevés lehetőség adódott. Ha azonban mégis szárazon haladtak (természetesen kisebb lovascsapatról van ebben az esetben szó), szinte csakis az az egyetlen lehetőség jön számba, hogy Baghdadból először is a kipcsaki Arany Horda területére, tehát a Fekete tenger északi partvidékére igyekeztek, mert onnét a Balkán északi peremén, a Duna és a Száva jobbpartja mentén könnyen eljuthattak a dalmát tengerpartra, ahonnét pedig minden nehézség nélkül áthajózhattak Itália földjére. Útjuk ebben az esetben sem tarthatott 8 hétnél tovább. * * * Nem jöhet szóba ugyanis az a lehetőség, hogy a követek Alep és Konya érintésével Kis-Ázsián keresztül egyenest Istanbulnak vághattak volna, mivel Kis-Ázsia a mongolokkal szemben ellenséges, de legalábbis barátságtalan hatalom, az oszmanli-törökök kezében volt. Emiatt tehát csakis a sokkal hosszabb, de feltétlenül biztonságos alábbi kerülőutat kellett választaniok : Damaszkusz—Anah—Baghdad—Tif- lisz—Derbenden át és a Kaukázus északi lába mentén Tamánba. Ott átkelvén a keresi szoroson, a Krim félszigetén és a perekopi földnyelven keresztül az odesszai síkságra jutottak, majd elérték a Duna vonalát, s ennek mentén a Szávát. A Száva völgyéből az Alpokon át Triesztbe jutottak, ahonnét pedig Velencén és Firenzén keresztül elérkezhettek az Örök Városba. Tudjuk, hogy jó félszáz esztendővel később a mongol kereskedelmi követség tagjai hajókon érkeztek meg Itáliába. Ebben az esetben is ez látszik egyszerűbb és rövidebb útnak ; valószínűen ezt a megoldást is választották. * * * Végül magáról a forrásról kell beszélnünk. A pápai levél eredetijét pillanatnyilag nem ismerjük, ellenben ismeretes annak két másolata is. Az egyiket szerző találta a Vatikáni Levéltárban. Ennek jelzete : Reg. Vat. Tom. 2g A. föl. 6T—7r. A másikat Raynaldus találta meg a Biblioteca Vallicelliana kéziratú kódexei között ; ennek jelzete : Ms. Vallicell. C. 4Ç. föl. i4r. Ez utóbbinak a szövegét Raynaldus közli is. (Annales Eccl. t. 111. ad ann. 1260, XXIX. pp. 63—64.) A Vatikáni Levéltárban levő példányt tüzetesen áttanulmányoztam, ellenben a Bibi. Vallicelliana kéziratát — a háborús óvóintézkedések miatt — óvóhelyen őrzik és pillanatnyilag hozzáférhetetlen. Mivel azonban Raynaldus közölte annak szövegét, semmi akadálya sem volt a szövegek összehasonlításának.
