Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: A görögkeleti egyházjog, a katolikus egyház és az állam
132 MÓRA MIHÁLY rendezésére vállalkozik. Felmerülhetnek azonban olyan meggondolások és szempontok is, amelyek a kánonjog számára nehézségként, sőt megoldandó kérdésként sem jelentkeznek, de annál inkább az állami jog számára. Ami a katolikus egyházat illeti, a véleményeltérések mélyebb okai a két jogszféra nézőpontjainak különbözőségében gyökereznek. A kánonjog számára a katolikus egyház természetfeletti módon alapított intézményként áll fenn, mint minden kívülálló hatalomtól függetlenül létező, az állammal együtt legfőbb kötelék (societas perfecta), amelynek szerveit és tagjait a tőle eredő kánonjogszabályok kötik, s ezeknek kollízió esetén inkább kell engedelmeskedni, mint az emberi parancsoknak. Az állami jog számára az egyház lényegileg jogtárgy, állami területen és állampolgárok számára fennálló kötelék, amelyekre az állam befolyást kíván gyakorolni. Az állam esetleges elvi kijelentés ellenére sem lehet közömbös az egyházakkal szemben, amelyeket az egyszerű egyesületek sorába már azért sem állíthat, mert az egyházak az egész embert törekednek megragadni és annak erkölcsi magatartására olyan befolyást gyakorolnak, amelyet egyedül tartósan helyettesítenie egyetlen államnak sem sikerült még. Az állam — értve ezen itt is az európai kultúrában gyökerező államot — az államjog szerint elvileg lehet mindenható, de még ez sem jelenti azt, hogy tényleg ne álljanak fenn korlátok, amelyek az állami jognak jogonkívüli meggondolásból határt szabnak. Az állam ma már nem tekintheti feladatának, hogy maga döntse el, mi a vallási igazság. Feladatának még az államjog szerint is csak azt tekintheti, hogy állampolgárainak evilági életét (elvileg korlátlanul) szabályozza, de tevékenységét csupán a földi létre terjesztheti ki és ezirányú működésébe nem keverhet transzcendentális elemeket. Akármilyen széles ívben ragadja meg állampolgárainak életviszonyait, számukra mégis kénytelen állammentes szférát hagyni és a tapasztalat azt mutatja, hogy ilyen szegmentumot éppen a vallási meggyőződés szabadsága kíván. Ha pedig az államjog arra a felismerésre jut, hogy az állam nem öncél, és a két hatalom együttműködéséből az államra is előny származik, saját érdekében is biztosítja az egyházak mozgási szabadságát és rendezi azok jogi helyzetét. Ebben a tekintetben pedig nem annyira az államnak az alárendelésre vagy mellérendelésre vonatkozó elvi álláspontja a döntő, mint inkább a közigazgatási törvényhozás részletei, még közelebbről azok végrehajtása.1 Az állami egyházi jognak a görögkeleti egyházzal szemben is az az első gondolata, hogy a tényleges történelmi keletkezését és fennállását tudomásul veszi, de egyben elismeri azt az állami szempontból is fontos befolyását, amelyet a hozzátartozó egyháztagok erkölcsi és kulturális magatartására gyakorol. Ennek kifejezéséül a bevett egyhá1 Hussarek Miksa : Grundriß des Staatskirchenrechts,2 Leipzig 1908, 1. §.