Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Móra Mihály: A görögkeleti egyházjog, a katolikus egyház és az állam
nem szünteti meg reá nézve a vallásváltoztatásról intézkedő állam törvények kötelező erejét. Ennek aztán az a különleges következménye lehet, hogy katolikus pap az államjog szerint református vallásúnak számíthat. Ilyen és hasonló esetek csupán újabb tételes törvény útján háríthatok el, amelyet alapos célszerűségi szempontok is indokolnak. Adott esetben a belügyminiszter, mint legfőbb kihágási bíróság és a m. kir. Kúria megállapította, hogy a vádlott, akit a Homsban székelő nem egyesült szír orthodox pátriárka püspökké szentelt fel, ennek ellenére az államjog szerint görögkeleti vallású, mert nincs bizonyítva, hogy e vallásfelekezetből államjogi hatállyal kilépett volna.1 Ez a döntés de lege lata kétségtelenül helyes, a példa pedig az előbbinél is élesebb mert ez esetben az állami vallásváltoztatási törvénytől nemcsak az függött, hogy valaki két bevett egyház közül melyikhez tartozik az állami jog szempontjából, hanem az a következményeiben súlyosabb kérdés is, hogy egyáltalán bevett egyházhoz tartozik-e, minthogy a szír nem egyesült orthodox egyház nálunk sem nem bevett, sem nem elismert vallás, államjogi értelemben vett követői tehát csak a felekezeten kívüliek csoportjába tartozhatnak. Az állami jog ebben a körben bonyolult és kényes jogterület A GÖRÖGKELETI EGYHÁZJOG, A KAT. EGYHÁZ ÉS AZ ÁLLAM 131 1 7511/1936. kih. sz. — Kúria: BI. 2939/1942/78. sz. — Állandó bírói gyakorlat, hogy ha valamely hitfelekezethez tartozás kérdését államjogi szempontból kell elbírálni, akkor nem az egyházi, hanem kizárólag az állami törvényes jogszabályok rendelkezéseit kell alkalmazni : Az 1868. évi Lili. t.-c. rendelkezéseiből kell megállapítani, hogy a vallásváltoztatás miként jut befejezéshez. Ezen §§-ok közül a 3—5. §§ előírják, hogy az áttérni akarónak miképen kell saját lelkésze előtt szándékát bejelentenie és a megtörtént bejelentést igazolnia, a 6. § pedig feljogosítja a választott új vallás lelkészét, hogy a bejelentések igazolása alapján az áttérni akarót saját egyháza kebelébe felvegye. A 7. § kimondja, hogy az áttérés annál a lelkésznél «fejeztetett be», akinél az előző §§-ban említett bizonyítványok bemutattattak. Államjogi szempontból tehát az áttérés az imént leírt ténykedésekkel befejezést nyer, s e kérdés eldöntésénél az állami jog szempontjából közömbös,hogy az autonom egyházi jog az egyház tagság elnyerését még más cselekményekhez is köti. E felfogás helyessége mel lett szól, hogy a vallási kérdések állami rendezésének más területen is hasonló nézet érvényesül. így az 1894. évi XXXIII. t.-c. 87. §-a és az 1894. évi XX XVI. t.-c. 9. §-a szerint, a gyermekek vallása a születési anyakönyvbe a szülők vallásához igazodva jegyeztetik be, anélkül, hogy megállapítás tárgyává tétetnék, vájjon a gyermek az illetékes vallásfelekezet autonóm törvényei szerint is felvétetik-e az illető egyházba. A gyermek tehát államjogi szempontból az állami törvény erejénél fogva tekintetik valamely hitfelekezet tagjául. (Kúria B. III. 2357/1942/12. sz.) — Hasonlóan a m. kir. Közigazgatási Bíróság is: 9604/1939, 69/1940, 9596/1939, 1675. elvi hat., továbbá osztályülési megállapodás u. o., utóbbiakra : Vörös—Lengyel: A m. kir. Közigazgatási Bíróság újabb anyagi-jogi, hatásköri és eljárási joggyakorlata, I. 1940, 33 sköv. 1., 607 sköv. 1. — A keresztelés tényének súlytalanítása nemcsak a kánonjog szempontjából teremt ferde helyzetet, de oda vezet, hogy a gyakorlat a «befejezett» vallásváltoztatás mellett «teljes és nem teljes» vallásváltoztatás és a «visszaható erejű» keresztelés fogalmával is kénytelen operálni. 9*
