Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben
■ ki nyugodalmat adott népének ... Legyen velünk Jahve, a mi Istenünk, mintahogy atyáinkkal volt és ne hagyjon el és ne vessen el minket.» (Kir. I. 8, 56—57.) 7. A liturgikus áldás azonban kezdettől fogva kötelessége volt az Ároni papságnak és lassankint az ő kiváltsága lett. Mert elsősorban a papságnak volt hivatása az, hogy a népet megáldja, hogy Jahve áldását a nép számára biztosítsa, kiesdje, hogy az Gr áldását a liturgia keretében, Isten parancsára a jelenlevőkre, de egyszersmind az egész népre kiárassza. Ezért áldotta meg a népet Áron rögtön fölkenetése után (Móz. 111.9, 22—23) és a főpapnak, meg az egész papságnak szól Isten parancsa: «Szóla ... Jahve Mózeshez, mondván : Szólj Áronhoz és fiaihoz : így áldjátok meg Izrael fiait és ezt mondjátok nékik : Áldjon meg téged Jahve őrizzen meg téged, mutassa meg néked arcát Jahve és kegyelmezzen néked, fordítsa feléd arcát Jahve és adjon békességet nékedh (Móz. IV. 6, 22—26.) A papság tehát különleges parancsot kapott az áldásra, arra, hogy az általában megígért isteni áldást a kultusz cselekményei és imái által a népre és egyénekre kiárassza, kiossza : «így hívják le nevemet Izrael fiaira és én megáldom őket.» (Móz. IV. 6, 27). Erről az isteni rendelésről szól a Móz. V. 10, 8 és 21, 5 is. Ezért a papság a legrégibb időktől kezdve a mindennapi állandó áldozat bemutatása után reggel — és valószínűleg este is — ezzel a fönt közölt formulával áldotta meg a népet s nem is lehet éppen azért csodálni, hogy ennek az áldásnak elemei olyan gyakran fordulnak elő liturgikus és privát imádságokban (Zsolt. 4, 7 ; 31, 17 ; 67, 2; 80, 4. 8. 20 ; 89, 16; 121,3—8; 119, 135; 134, 3; Móz. 11.33, 13; Kir. I. 8, 29—30 ; Krón. II. 6, 21 ; Bar. 2, 14 ; Jéz. Sir. 50, 22 stb.1 Ezek azok a liturgikus áldások, melyekről a Szentírás világosan és félreérthetetlenül megemlékezik. Ezek az utalások kétségkívülivé teszik előttünk azt, hogy az izraeliták vallási élete, az áldozatok bemutatása, az ünnepek, mind át meg át voltak szőve áldásokkal, de az áldásnak speciális alkalmairól, azoknak szövegéről nem emlékezik meg bővebben Mózes 5 könyve, de hallgatnak róla a Szentírás egyéb történelmi könyvei is. Hogy mennyire gyakori volt az ilyen papi, liturgikus áldás az izraelitának mindennapi életében, arra szép példát mutat Anna esete, aki Silóban az ünnepi áldozat bemutatása alkalmával mindig részesült Héli főpap áldásában, férjével, Elkánával együtt, mely áldás a család különös óhajára kérte Isten kegyelmét : « Adjon neked Jahve magzatot ettől az asszonytól.. .» (Sám. I. 2, 20). És ha most megvizsgáljuk ezeket a liturgikus áldásokat, akkor 116 SZÖRÉNYI ANDOR 1 Azért fontos erre rámutatni, hogy lássuk, mennyire áthatotta az egész izraelita népet a hivatalos, kultikus áldás, mennyire irányító szerepe volt a nép imaéletében, annál inkább döntő befolyása volt tehát a nép áldásról való fölfogására !
