Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)

Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben

ugyanazt állapíthatjuk meg, amit már a laikus áldásokról is mondottunk : ezek az áldások nem valami mágikus hatóerőtől várják a kívánságok, kérések teljesülését, ezek az imák nem tudnak semmit sem önmagukban működő és hatékony varázserőkről, hanem mindegyik kivétel nélkül Jahvéba helyezi az áldó hatalmat, Jahvéra hivatkozva, az ő nevében, az ő fölhatalmazására és parancsára áld! Melkizedektől Salamonig nincs ebben semmi különbség ! Ahogy az Isten parancsa szólt : «... kiválasztotta Jahve Lévi törzsét, ... hogy álljon előtte a szolgálatban s áldjon az ö nevében». (Móz. V. 10, 8 ; v. ö. 21, 5), úgy cselekedtek a papok : Jahve nevében, az ő általa kapott hatalommal áldották meg a népet és az egyéneket.

Ha tehát a kultikus áldás domináns szerepet töltött be az izraelita nép életében, ha amagánáldásokszámárairányelveket adott és az izraelita áldás-felfogás forrása volt — mint azt a mágikus elmélet védői általánosan vallják —, akkor az izraelita áldásról minden idő-, hely- és személybeli különbség nélkül elmondhatjuk Beyerrel : *Az áldásnak már semmi köze sincs a Manahoz. Az áldás nem működik dologi varázserőként, mely az emberekre átáramlik, de nem is lelki hatalom, melynek birtoklása a tulajdonost a .szerencse fiává’ teszi és neki különleges .hatalmat’ kölcsönöz. Jahve áldása sokkal inkább az Istennek teljes szabadsággal kiosztott kegyelmi ajándéka, mellyel ő egyeseknek vagy egy egész népnek kegyet osztogat és kezeik munkáját sikeressé teszi (Móz. V. 28, 12 ; Zsolt. 90, 17).»1

Mondottuk, hogy a liturgikus áldás át meg átszőtte az izraelita életet, mégis a már említett igen kis számú áldás-szöveg kivételével nem találunk kultikus áldóformulát a Szentfrásban, legalábbis nem találunk olyant, melyet a szent szöveg kimondottan mint liturgikus áldást ima le. Ugyanaz a helyzet a kultikus áldásokkal kapcsolatban, mint általában a liturgikus imákkal, hogy t. i. tudjuk azt, hogy az Ószövetség vallásának nyilvános istentisztelete tele volt különböző, az egyes alkalmaknak megfelelő imádságokkal, a Szentirás azonban egy-kettő kivételével nem közli azokat.

8. De amint a liturgikus imákból is sokkal több van a Szentlrásban, mint amennyit a szöveg kimondottan, megjelöltén mint liturgikusát közöl, ugyanúgy vagyunk az áldásokkal is. A Zsoltároskönyv az, mely az Ószövetségnek kimondottan imádságos és énekes könyve, a Zsoltároskönyv- ben találhatók meg nagyszámmal azok a liturgikus imádságok is, melyeket az egyes ünnepek alkalmával, vagy az áldozatbemutatáskor, vagy más alkalommal a templomban énekeltek.1 2

1 I.m. 753—54. old. — A Mana az a titokzatos, mágikus erő — a racionalisták szerint — mely az embert, de az Istent is képessé teszi az áldásra, illetve az átokra.

2 Igen fontos, a zsoltárok exegesise és megértése szempontjából sokszor döntő jelentőségű kérdés az, melyek azok a zsoltárok, amelyek abból a célból

Áldás és mágia az ószövetségben i 17