Theologia - Hittudományi Folyóirat 10. (1943)
Szörényi Andor: Áldás és mágia az Ószövetségben
ÁLDÁS ÉS MÁGIA AZ ÓSZÖVETSÉGBEN 115 majd utóda Józsue (Józs. 8, 32—34 ; 14, 13 ; 22, 6—8). A királyok korában a király áldotta meg népét egy-egy ünnepélyesebb alkalomkor : Dávid és Salamon életében gyakran értesülünk erről (Sám. II. 6, 18 ; Kir. I. 8, 14. 55 stb.). Isten szövetséget kötött Ábrahámmal, s ennek a szövetségnek speciális vallása, különleges törvényei voltak. A szövetség vallásáról azonban a szó szoros értelmében csak akkor beszélhetünk, amikor a Sinai hegynél Mózes közvetítésével a nép megkapja a szövetség minden parancsát és Isten a legpontosabban körülírja, milyen vallási ténykedésekkel, milyen kultusszal, magán és nyilvános istentisztelettel kell őt imádni. Ez a szövetségi, kinyilatkoztatott vallás ősidőktől kezdve azt célozta kultuszával, hogy Jahvénak áldását a nép számára biztosítsa, az ő jóakaratát megnyerje, kegyelmét, irgalmát kikönyörögje ! Kétségklvüli tehát az, hogy már a legrégibb időktől kezdve nagy fontossága volt a kultikus áldásnak, és az izraelita nép életében, mégpedig nemcsak vallási, hanem politikai és magánéletében is döntő szerepe volt a liturgikus áldásnakl A liturgikus áldással a választott nép történelme folyamán először Móz. I. 14, 19—20-ban találkozunk, ahol Melkizedek, az igaz Isten papja megáldja Ábrahámot : «Áldja meg Ábrámot a fölséges Isten, ki az eget és földet teremtette és áldott legyen a fölséges Isten, kinek segítségével kezedben vannak ellenségeid.» Ez a liturgikus áldás kezdetben nem volt papi kiváltság. Mert kétségkívül nyilvános és kultikus jellegű áldás volt, mellyel Mózes áldotta meg a népet (Móz. V. 1, 11) Moáb földjén, és élete végén az ígéret földjének kapujánál (Móz. V. 33, 2—29). Mint a nép vezére, a vallás parancsainak őre, Isten választottja adja áldását Józsue is, s ezek az áldások szintén nem tekinthetők magánáldásnak, hanem hivatalos, kultikus jellegűek (Józs. 14, 13 és 22, 6—8). Kultikus áldást mond a népre Dávid király is, amikor a frigyládát Sión hegyén helyezi el : »Mikor aztán bevégezte — t. i. Dávid — az egészen elégő áldozatok s a békeáldozatok bemutatását, megáldd a népet Jahve szebâ’ôth nevében.» (Sám. II. 6, 18 ; v. ö. Krón. I. 16, 2).1 A frigyládának a templomban való elhelyezése és templom fölszentelése alkalmából Salamon is megáldja népét, s ez az áldás is kultikus áldás. Megáldotta imájának elején (Kir. I. 8, 14 ; v. ö. Krón. II. 6, 3 k.) és megáldotta annak a végén az égőáldozati oltár előtt : «Áldott legyen Jahve, 1 Dávid áldás iránti imáját írja le a Sám. II. 7, 18—29, melyet a frigyszekrény sátrában mond el, mely azonban mégsem nevezhető teljes bizonyossággal liturgikusnak, mert Dávidnak a szentélyben mondott magánimája is lehet. Azok az elemek azonban, melyek ez imának áldó részében, a 29. versben vannak, állandóan előfordulnak liturgikus áldásokban és ezért, ha kezdetben nem is volt kultikus jellege, később kétségkívül azzá vált, legalábbis részeiben. (V. ö. Krón. I. 17, 27.) 8*
