Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Horváth Sándor: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége
194 HORVÁTH SÁNDOR O. P. irányúságokat. Az egyéneknél a személyes tulajdon gyanánt birtokolt értelemben és akaratban kell ezeket a tényezőket keresnünk. De honnan van ezek természetfölötti beállítottsága? Még az egészen természetes célok lelkes és kitartó szemmeltartása is gyakran felülmúlja a földi vándor erejét. Ha egészen nagy dologról, az egész életet összegező célokról van szó, akkor még ezen a téren is azt állítja Szent Tamás,1 hogy a természet Urának különös indítása szükséges az egyenesirányú és megingathatatlan törtetéshez. A természetfölötti céloknál és az ilyen javak jelé való törtetésnél a nagy elhatározások teljesen a kegyelem Urára vezetendők vissza, aki ezeket gratia operans jormájában közli a megigazult lelkekkelß 1 I—II. 109. 2. Szent Tamás állandóan megkülönbözteti a részleges javakat (bona particularia) és az ezekre irányuló beállítottságot az általános, mindent felölelő' jótól (bonum universale). Az utóbbira irányuló indítás minden esetben az akarat Alkotójára vezetendő vissza. Még akkor is, ha ez a határozatlan és csak nagy körvonalaiban általános jót jelzi. (I—II. 9. 6. ad 3.) Az akarás lélektani elemzésénél ez a kiinduló pont. Nélküle részleges jóra nem irányulhat az akarat, mert nincs nyugvópontja, amelybó’l kiindulhatna és a részleges javak után rendezetten, egy cél érdekében törtethetne. Ez az általános «megszállottság» az akarat dinamikus mibenlétével azonos, a természet Alkotójának adománya, akire mint első indítóra vezetendő vissza az akarat ebbeli megmozdulása. (I—II. 9. 6.) Ebben kell látnunk az akarat alapigazságát (nem a verum, hanem a bonum, a megigazulás szempontjából) és a jóhoz való általános idomulását. A bukott embernél azonban ez az igazság csak egyes részleges javak megszerzésére elégséges. (I—II. 109. 2.) Hogy kiterjedjen az egész életre, újabb erők, egy egészen különös «megszálltság» szükséges, amelyet a természet Ura csak egyeseknek és néha-néha ad meg. (I—II. 68. 2.) A többinek magának kell ezt megszereznie, ami nagy gyakorlattal és akaraterővel egyik-másiknak sikerül is. Mindkettőből kerülnek ki az életnek jó vagy rossz értelemben vett nagy művészei és a társadalom vezérei. A többiek, akik ezt az életművészetet nem kapják készen, vagy nem szerzik meg, a határozatlanság útján járnak, bukdácsolnak, az egyvonalúság hiányában ingadoznak. 2 Ennek a megértéséhez vezető utat készíti elő Szent Tamás I—II. 9. 6. ad. 3. Lélektanilag bizonyítható belső megtapasztalásokra hivatkozik. Minden élőtudatos oksági kapcsolat nélkül határozott tárgyra irányuló megingathatatlan akarat jelentkezik a lélekben. A tudatalatti valóságok sokszor megindokolhatják ezt, de még többször nem találhatjuk meg bennük nemcsak az elégséges, de még az elfogadható okokat sem. Ilyenkor kénytelenek vagyunk a működő személy belső adottságai fölött álló külső okhoz folyamodni és benne keresni az akarás létrehozó tényezőjét. Föltétlenül így van ez, mikor az indítás természetfölötti javakra irányul. Az ilyenirányú akarás megindokolását csak Isten kegyelmi elhatározásában és a kivitelt megvalósító mozdításában találhatjuk meg. Amikor tehát az üdvösségre irányuló nagy, és vagy az egész életre, vagy pedig ennek egyes részeire kiterjedő döntések keletkeznek lelkűnkben, amelyek kiinduló pontjai további szabad elhatározásainknak, akkor a kegyelem Ura működik bennünk. A minden teremtett lény fölött uralkodó hatalom úgy indít ezekre az elhatározásokra, hogy ha az akarat hozzájárulása nélkül keletkezik a döntés, ennek elfogadása, a consensus, az akarat műve, illetve ezt az utóbbit is az isteni kegyelem műveli a malaszt boldog birtokosában. A kegyelmi tényeknek ezt a legtökéletesebb megnyilvánulását mondjuk gratia operansnak, az ebből folyó és már a saját fontolgatás következménye-
