Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Horváth Sándor: A pápaság mint a vándoregyház világossága és erőssége
A PÁPASÁG MINT A VÁNDOREGYHÁZ VILÁGOSSÁGA ÉS ERŐSSÉGE 195 A vándorló hívőnek a természetfölötti célra irányuló egyirányú és megingathatatlan beállítottsága tehát minden esetben Isten kegyelmére vezetendő vissza. Ha ez hiányzik, akkor az egyén ebben az élettérben tehetetlen és ilyen megmozdulásokra alkalmatlan.1 Krisztus azonban az egyének természetfölötti megvalósulását és célirányosságát a közösség keretében gondolta el. Hogy miért, ez az isteni bölcseség kikutathatatlan döntésének titka. A vándor hivő világosságban jár ugyan. Isteni fény ez ; magának Istennek a tudásával való közösség, ami azonban nem ennek a tudásnak szemlélete (facie ad faciem), hanem csak homályos felcsillanása (in speculo et aenigmate) a kinyilatkoztató, a lélekhez szóló beszéd révén.2 Közvetlen ez a beszéd, amennyiben az isteni igazság (Veritas prima) személyes felfogásáról és elfogadásáról van szó, hiszen ezzel az értelmet minden tekintetben fölülmúló tárggyal mint valós igazsággal semmi más nem köthet össze, mint a tiszta isteni szó.3 Közvetett azonban, mivel nem egyéni, belső felvilágosítás, hanem az ként jelentkező akarati elhatározásokat kísérő indításokat pedig gratia coope- ransnak. Amint látjuk, Szent Tamás erre vonatkozó megállapításai a lélektani síkon mozognak. Ezekkel szemben egyöntetű a teológusok állásfoglalása, mert itt nem vélekedésről, hanem a hit kérdéséről van szó. Mögötte rejtőzik az ontológiai fontolgatás, amiről az iskolák tetszésük szerint dönthetnek. 1 Ezért mondjuk, hogy az Egyház benső összetartó ereje a Szentlélek, amit oly gyönyörűen fejez ki a pünkösd oktávája alatti péntek könyörgése ; da quaesumus Ecclesiae tuae misericors Deus ut Sancto Spiritu congregata .. . 2 1. Kor. 12—13. 3 Minden hitigazságot szemlélhetünk logikai értelemben. Az alanynak és állítmánynak összekötése ez a lényiséget (ens) helyettesítő copula («est») révén. De ebben a formában nem utal bennünket a valóság határozott formájához, hanem csak ésszel felfogható lehetőséget vagy nem-lehetetlenséget állít vagy tagad. Mint ilyen egyformán szemlélheti a hivő és hitetlen s az állás- foglalás kizárólag az értelem képzettségétől vagy élétől függ. Innen van. hogy a hitetlen vallástörténész, sőt teológus is nagyobb elmeéllel fogja föl vagy bontja elemeire a nitigazságok logikai tartalmát, mint a képzetlen hivő. A kettő közötti különbség a kinyilatkoztatás valóságtartalmának felfogásánál és értékelésénél kezdődik. Ebben az irányban a kapcsoló szó (copula) vagy csak az érzéki világ adataiban (ens in quidditate sensibili) foglalt valóság (esse participatum), vagy pedig az ezek fölött álló ténylegesség (esse per se subsistens) képviselője lehet. Ha az elsővel kapcsolja össze értelmünket, akkor a tételnek természetes eszközökkel bizonyíthatónak kell lenni. így valamely igazság állítása vagy tagadása nem egyéb, mint az érzéki világban lerakott eszmei tartalommal (tudással) való közösség, azonosság : tudunk, látunk vagy sejtünk valamit a természetben megnyilatkozó eszmei valóságban. Ezáltal emelkedik túl a logikai tartalom a tiszta lehetőségek stb. fölé és a tétel a valóságban adott igazságot képvisel. A kinyilatkoztatott igazságokat azonban az esse participatum copulája révén valósítani nem lehet, mert a természet eszmevilágában nem tükröződnek vissza, vagy annak hatóerejét fölülmúlják. Egy lényegnek (essentia) egy a hordozója és birtokosa (suppositum). Három megszemélyesítőről a természet nem tanúskodik, mint ezt a kinyilatkoztatás hirdeti. A természet erői határozott törvények szerint működnek és léttartalmukat fölülmúló okozatokra nincsenek beállítva. A kinyilatkoztatás pedig a szentségekről azt 13*
