Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Pataky Arnold: Szent Pál leveleinek ószövetségi idézetei
14 PATAKY ARNOLD dításéval teljesen megegyezik és csak a következő szavakban tér el : 6. V. ovx evôôxrjoaç, LXX : ovx fjrrjoaç ; a 7. versben a ó &eóg felkiáltás a LXX-ban a tó -&éÁT]/iá aov kifejezés után olvasható és a zsoltár 9. versének következő részéhez tartozik. Annál nagyobb az eltérés az 5. versben egyrészt a két görög szöveg és másrészt a héber szöveg között, ow/za ôè xaxrjQTÍaoo /zoi («Hanem testet alkottál nekem») helyett a mai héber szövegben ezt olvassuk: írn? d*;;T5< «fülemet átfúrtad.» Ez a kifejezés a Móz. II. 21, 6 ; V. 15, 17-ben leírt törvényre céloz ; jelentése : örökös szolgáddá teltél. A héber szöveg szerint a zsoltáros arról beszél, hogy az Isten tőle nem véres áldozatokat, hanem a törvény iránt való engedelmesség áldozatát, az Isten szolgálatában való feltétlen hűséget kívánja. A könyv eleje (héb. «a könyvtekercs») Mózes törvénykönyve, mely a Szentírásnak élén áll. A szent szerző tehát az egész ószövetségi Szentírást egységes egésznek tekinti. Az Alexandriai fordítás a 7. versben (Zsid. 10, 5.) valószínűleg a mai maszoretikus szövegtől eltérő régibb héber szövegalakot követ, a Zsidókhoz írt levél szerzője pedig ezeket a szavakat jézus Krisztus megtestesülésére alkalmazza, melynél fogva ő mint ember engedelmes lehetett a halálig, és pedig a halálig a kereszten. (Filipp. 2, 8.). A 7. versben olvasható tisqí é/zov szavaknak a héberben ■'by felel meg : «reám vonatkozólag.» Értelme az, hogy a mózesi törvényben olvasható parancsok reám, az Isten szolgájára vonatkoznak : nekem kell megtartanom e parancsokat. A Zsidókhoz írt levél szerzője azonban a TtsQt é/zov szavakat arra vonatkoztatja, hogy ami a mózesi törvényben meg van írva, az végeredményben Jézus Krisztusról, az ő engedelmességéről és áldozatáról szól. A négi é/zov szavaknak ez a magyarázata az egész ószövetségnek új tartalmat és előképes értelmet ad : az egész ószövetségi üdvösségi rend Jézus Krisztusra mint végcélra irányul, az egész ószövetség az újszövetségre irányuló isteni prófécia, mely tetőpontját a Kálvária véres áldozatában éri el. A 12. és a 13. vers Jézus szent emberségének a megdicsőülését, amelyet keresztáldozatával kiérdemelt, Zsolt. 110, 1-nek már többször idézett szavaival írja le, majd ismét Jeremiás prófétának már 8, 10— 12-ben idézett szavaira (31, 33. 34.) hivatkozik, hogy az újszövetség megkötése alkalmával az Úr az emberek szívébe adja törvényeit, elméjükbe írja őket és bűneikre meg gonoszságaikra már nem gondol többé (16.17. v.). «Ahol pedig ezeknek a bocsánata vagyon, már nincsen többé áldozat a bűnért» (18. v.). A szent szerző a Jeremiás könyvéből vett idézetet /zaçxvQeï ôè r\/zlv xai rà nvev/za to âyiov szavakkal vezeti be (15. v.) és ezekből újra azt a következtetést vonja le, hogy az Úr Jézusnak egyetlen önfeláldozása egyszersmindenkorra túláradó elégtételt adott a megbántott isteni igazságnak, és tökéletes, belső megszentelést szerzett mindazoknak, akik az örök életre el akarnak jutni (14. 18. v.).
