Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
P. Takács Ince O. F. M.: Krim félszigetének és vidékének középkori kereszténysége
A ZSIDÓK, A MEGKERESZTELT ZSIDÓK EGYHÁZJOGI HELYZETE 79 országban, Ausztriában, Svájcban szintén kevés zsidó tért meg, ezek közül alig vált valaki a kereszténység jelentősebb tényezőjévé. A kikeresztelkedett zsidók már csak azért sem érhettek el magasabb egyházi méltóságot, mert azok jó részét csak a nemesség tagjai nyerhették el. Másutt akadémiai végzettséghez kötötték a püspökségeket, de zsidó ezeken a helyeken sem került a püspöki székbe. Augsburgban, Breslauban, Brixenben polgárok gyermekei is lehettek püspökök, de kikeresztelkedett zsidó egyik helyen sem nyert el püspökséget. Jellemző, hogy a kolduló szerzetesrendekbe, sőt azok harmad- rendjébe alig lépett be a rendelkezésekre álló történelmi adatok szerint megtért zsidó. A megtért zsidók utódai azonban az egész középkorban szabadon lehettek papok és szerzetesek. Ezt IX. Gergely törvényben is megállapította. A zsinatok közül a középkor folyamán egyedül a baseli zsinat foglalkozott 1434-ben a zsidókérdéssel s a megtért zsidók részére teljes egyházi és világi egyenjogúságot kívánt. A kérdést a zsinaton résztvevő zsidószármazású spanyol püspökök vetették fel. Spanyolország területe ugyanis e tekintetben külön világ volt. Az ária nyugati gótok — mint már említettük — egyideig szívesen tűrték a zsidókat, amikor azonban Rekared gót király 586-ban felvette a keresztény vallást, megszületett az ária-zsidó ellentét. Eleinte erőszakos térítéssel akarták megoldani a kérdést, de — amint a toledói zsinat is megállapította — eredményt nem értek el. A feljegyzések csak egy zsidószármazású püspököt említenek, toledoi Szent Juliánt (680—690), bár a 16. toledói zsinat 693-ban kifejezetten megengedte, hogy a kikeresztelkedett zsidók papok és püspökök lehetnek. A gotokat felváltó arab uralom alatt nyugodtabb életük volt a spanyol zsidóknak : a kereskedelmet meghódították s közülük kerültek ki az állami adószedők is. A meggazdagodással együtt járt műveltségük és befolyásuk emelkedése, úgyhogy a spanyol zsidók irányították a politikai, sőt a katolikus egyházi életet is. A keresztény hitre azonban ebben a korszakban is kevés tért át közülük, de ezt a keveset is büntetéssel kellett II. Jakabnak 1296-ban megfenyegetni, mert nem éltek a dominikánusok figyelmeztetései szerint. Egyébként az egyházi hivatalokat nem zárták el előlük. 1414-ben XIII. Benedek pápánál kerestek a Mallorca-szigeti újkeresztények védelmet, minthogy az inquisitio a régi valláshoz való ragaszkodással vádolta őket, de tisztázták magukat, mire a pápa megállapította egyenjogúságukat. Az egyenjogúságot elismerték a kastiliai királyok is, 1449-ben azonban — amikor Toledo fellázadt a kikeresztelkedettek ellen — a városi tanács engedélyt kapott a királytól, hogy eltávolíthassa őket azokból a hivatalokból, amelyekben az őskeresztényeket elnyomhatják s megtiltotta, hogy a kikeresztelkedettek tanúként szerepelhessenek. Ezt a rendelkezés nagy port vert s nem kisebb emberek tiltakoztak ellene, mint Lope de Barrientos segovai püspök, a király gyónta- tója és az ország vicekancellárja, továbbá Torquemada bíboros. Felfigyelt az esetre V. Miklós pápa is s 1449-ben kiadott bullájában kiközösítés terhe alatt kívánta a keresztény módon élő újkeresztényeknek az őskeresztényekkel való teljes egyenjogúsítását.
