Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rezek S. Román: Prohászka intuíciója és átélése
PROHÁSZKA INTUÍCIÓJA ÉS ÁTÉLÉSE 53 most már magunknak és másoknak is számot tudunk adni.1 Hogy a «megérzés» mily közölhetetlen, jól látjuk Prohászka felsóhajtásából : «Egész lényem mint a csepp, mint egy sapkaszél... mint egy nyikkanás. Mit csináljak vele? Absztrakt gondolataim tehetetlenségét, árnyszerűségét, elkopott voltát mindenütt érzem, azok úgy bevilágítanak efemér és vízipók-életem mélyébe, azaz dehogy, hanem lényegébe. Borzasztó ez a tudomány, ez a tehetetlenség. Azt mondja valaki : ha kimegyek a természet pünkösdi ünneplőjét élvezni s látom az ezernyiezer pázsit-ékességet, gallypompát és bokordíszt... s annak leírására egy szavam van : zöld ! Mit csináljak? elnémulok én, az intellektüel. Mit csináljak? egy csöpp vízzel kifejezzem a tengert, egy sapkaszéilel a levegőeget, egy nyikkanással a beethoveni szimfóniát?! Ah, mit látok e fán, a zsenge zöldön, a haragosabb levelen, a napsütötten, a zöldes árnyékok fátyolai mögött? Látok, látok ; de kifejezni? hah, azt nem tudom. Fényeket ki tud kifejezni? az alkonyi ég színeit, a homályba merülő vagy az ébredő erdőt, a végtelenség kékségét, a szentjánosbogárkák mécseit, a sötétben világító macskaszemeket, az alvó bokrok s virágok bontakozó színeit?»2 «Öntudatunk egy világba néz bele, mely csupa kérdőjel, csupa titok. Szürkületben állunk, melyben a lét úszik s mi benne és vele. Az egész lét és az egész élet takaró alatt van ; a szentatyák fátyolról (siparium) beszélnek s a misztikusok álomról, melyből a lélek kelti föl a létet. Bennünk ébred valami öntudatra.»3 A szemlélődés intuíciója ilyenféle fátylakat libegtet föl elménk előtt. Vele az emberi ismeret csúcsára jutunk : közvetlen tapasztalattal érintjük a valóságot : ex experientia et connaturalitate. Itt már nem az elvonás (t. i. a «második» elvonás, melyet általában nevezünk absztrakciónak) és a következtetés azonosító és elrendező munkája folyik, hanem a valóságot lelkűnkben helyettesítő tényezők, nyugvó energiák, a habitusok valami behatásra — úgy mondhatjuk — átizzanak, psychologiai énünk élményszerűen felfogott adatokra «aprózódik». Ilyen villanásszerű meglátások az őrültek, vagy a többé-kevésbbé pathologikus lelkek psychologiai énjében legtöbbször értéktelen alakulatok maradnak, mert forrásuk, a lélekben felhalmozott energiák nem a valóság törvényei szerint — mint ennek helyettesei és képviselői — alakultak ki (álmisztikusok). 1 Prohászka nagy örömmel idézi Boldog Pierre Julien Eymard szavait (La divine Eucharistie, II. série 80. 1.) : «Dieu a voulu, que nous connussions beaucoup par impression ; il a mis en nous un instinct non résonné, qui nous fait distinguer le bien du mal, le vrai du faux ; il a mis en nous la sympathie et l’antipathie. Or, dans le travail de la connaissance de Notre-Seigneur nous sentons d’abord sa bonté, et de là, nous allons à ses autres qualités, plus par contemplation, par vue, par instinct, que par raisonnements». »Sol. II. 181., 1923 dec. 5. » Élet kenyere 300—301. Ik.
