Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rezek S. Román: Prohászka intuíciója és átélése
166 NÉMETH PÁL A latinok közül Cicero és Quintilianus foglalkoznak a példabeszéddel elméletben.1 Az egyházatyák és egyházi írók közül csak Szent Ágoston, Beda Venerabilis és Szent Tamás érdemel említést.2 Évszázadok csendjét a múlt század tudománya veri fel, hogy tovább pergesse a probléma elejtett fonalát. Azóta napjainkig többféle elméleti kísérlet történt a kérdés megoldására. Csak a jelentősebbeket tekintve, három csoportot különböztethetünk meg : 1. Vannak, akik Aristotelest ismerik el mesterüknek s ezért az evangéliumi példabeszédeket bizonyító eszközöknek tekintik. 2. Mások Quintilianushoz csatlakoznak és következőleg Jézus paraboláinak is kettős szerepet : szemléltető és bizonyító erőt tulajdonítanak. 3. Ismét más hipotézis szerint viszont a példabeszéd Krisztus ajkán természeténél fogva szemléltet ugyan, de lehet egyúttal bizonyító ereje is. Mielőtt e e különböző nézeteket méltatnók, szükséges egy-két alapvető igazságot előrebocsátani. a) Igaza van Aristotelesnek, amikor a parabolát bizonyító eszköznek nevezi. Őnála a parabola általános érvényű igazság, amelynek alkalmazása döntő befolyással van az emberi értelemre. Különben is Aristoteles azzal, hogy a példabeszédet a koinón pisteón argumentumai közé sorolja, bizonyítja, hogy igazságát a parabola meghatározásánál a gyakorlatból szűrte le. Az ő elmélete előtt már számosán alkalmazták a parabolát gyakorlati síkon bizonyításra. Hogy az arisztotelesi parabola valóban bizonyít, következik abból a megfontolásból is, hogy megvan a proporció a példabeszéd és a bizonyításra szoruló igazság között. Sokrates és mások azzal a célzattal szőttek parabolákat ragyogó szónoklataikba és tanításukba, hogy hallgatóságuk előtt valamely, a természetes élet körében mozgó igazságot meggyőzővé vagy legalább is elfogadhatóvá tegyenek. Aristoteles ennek a gyakorlatnak adott elméleti megalapozást. oj Cicero és Quintilianus sem téved. Ők a gyakorlati élet igényeinek megfelelően a parabola bizonyító jellegét nem tagadják ugyan, mégis inkább szemléltető szerepét emelik ki. «Praeclare... ad inferendam rebus lucem repertae sunt similitudines : quarum aliae sunt, quae probationis gratia inter argumenta ponuntur, aliae ad exprimendam rerum imaginem compositae, quod est huius loci proprium.»3 Quintilianus meg is okolja, miért jelentősebb Cicero, Orator 27, 92. 94. 95; Quintilianus, Inst. orat. VIII. 3, 72. 73. 74. 2 S. Augustinus, Quaest. Ev. PL, 35 ; Beda Venerabilis, In Lucae Ev. expositio. PL 92 ; S. Thomas Aquinas, In Matth. 13. — Habár az egyházatyák elméletileg nem mélyedtek el a parabola vizsgálásában, a gyakorlatban annál inkább használták. Csak egyet említünk : Nagy Szent Gergely pápát, Homil. 32. Olyan remek példabeszéd, hogy a Breviáriumba is belekerült : Commune unius Martyris, II. loco, Ad se autem nobis venientibus ... ! 3 Quintilianus, Inst. orat. VIII, 3, 72.
