Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rezek S. Román: Prohászka intuíciója és átélése
Szemle Jézus paraboláinak különböző értékelései. i. Az evangéliumi tanításnak kétségkívül a példabeszéd a legsajátosabb formája. A négy evangélista tanúsága szerint az isteni Mester csodálatos és utolérhetetlen művészettel alkalmazta ezt az emberi értelemhez és lélekhez annyira közelálló beszédfajtát : paraboláit a való élettel összefűző, eleven kapcsolat, hasonlíthatatlan egyszerűség és természetesség, átlátszó világosság és meglepő változatosság jellemzik. A formai könnyedséget és szépséget páratlan tartalmi mélység hatja át. E példabeszédek vizsgálása felveti a kérdést : milyen eszköznek szánta Krisztus magasztos paraboláit az isteni kinyilatkoztatásban. Szín és dísz-e csak a számos példabeszéd a krisztusi igehirdetésében, vagy pedig a regnum Dei és a vita aeterna természetfölötti igazságainak bizonyítására szolgál-e? Köztudomású, hogy e kérdés körül az utolsó évtizedekben nagy viták folytak. Még a katolikus szentírásmagyarázók sincsenek e tekintetben egy véleményen. Nem érdektelen tehát, ha a problémával közelebbről foglalkozunk. A helyes megértés és biztos megítélés szempontjából lássuk előbb a parabola fejlődését elméleti születésétől fogva egészen Krisztusnál történt apoteózisáig. A példabeszéd elméletének bölcsője a görög klasszikusoknál ringott. Aristoteles az első, aki elméletileg tárgyalja s a bizonyítás eszközei közé sorolja.1 Előtte is, utána is többen alkalmazták a parabolát. Különösen Sokrates kedvelte részint tanításának szemléltetésére, részint bizonyítására.1 2 2 Említésre méltók: Plato, Phil. 33, B; Polyb. 1, 2, 2; 12, 2, 9; Isocr. 280, A ; Fabius 5, 11 ; JVtinucian. 731 ; Ammon. 109 ; Sehol, ad Her- mog. 3, 362; Anonymus, De rhetor. (Fischer kiad.) 200; Aid. Eusth. 176; Apsines 701. 801. Seneca, Epist. 59; Dionys. Art. rhet. 9, 298. Quintilianus 5, 11. 1 Λοιπόν δέ περί τών κοινών πίστεων άπασιν ειπεϊν, έηεί ηερ εϊρηται περί των Ιδίων, είσι <5’ αί κοινοί πίστεις δυο τώ γένει, παράδειγμα καί ενθύμημα · ή γάρ γνώμη μέρος ενθυμήματος έστιν. πρώτον μεν ονν περί παραδείγματος λέγωμεν ■ δμοιον επαγωγή τό παράδειγμα, ή δ' έπαγωγή αρχή, παραδειγμάτων δέ είδη δύο· έν μεν γάρ έστιν παραδείγματος είδος τό λέγειν πράγματα προγε- γενημένα, έν δέ τό αυτόν ποιε'ιν. τούτο δέ έν μέν παραβολή έν δέ λόγοι, οΐον Αίαώπειοι καί Λιβνκοί. ΑΓδ ΓΐιβίοπΰΗ, 11. 20.
