Theologia - Hittudományi Folyóirat 9. (1942)
Rezek S. Román: Prohászka intuíciója és átélése
PROHÁSZKA INTUÍCIÓJA ÉS ÁTÉLÉSE 163 Szentlélek ajándékaival táplálkozva — mi uralkodunk a külvilágon, minden egyes adatán. Az átélt igazság legszebb ajándékai is meglesznek lelkűnkben: teljes összhang, lelki béke és a hibázhatatlanság és csalha- tatlanság emberileg elérhető legmagasabb foka. Az átélt igazság pedig közben sajátosan egyénivé színesedik : a különböző — és különböző mértékben is kapott — képességekből kifejlődtek a készségek, a sajátos egyéni connaturalitások egyik vagy másik életkörrel szemben, az egyén megszelídített érzelmi világa még jobban ráadja a soha máshol nem ismétlődő, hic et nunc-jellegű átélés egyszerű színpompáját. A tárgyilag egyetlen igazság annyiféle színt kapott, ahányféle átélésben lett élővalósággá.1 , * * * Prohászka intuíciójáról és átéléséről elmélkedve, föltétlenül elénk lép egy kérdés : tudja-e ő úgy közölni számunkra az átélt igazságot, hogy szavai mögött, egyéni barokknak mondható stílusa mögött ott lihegjen a minden korok számára szóló Megtapasztalt Igazság? — A stílus maga az ember. Ennek az igazságnak a fordítottja is érvényes ilyen formában: ismerd meg ezt az embert a legvelejéig, és meg tudod mondani, hogyan nyílik ki a lelke a szavaiban. Százszorosán mondhatom ezt Prohászkáról ; tőle teljesen távol van minden póz és modorosság. Az egyéniségnek lélektani stílusa, az én-világ viszony legteljesebben meghatározza már az átélést is, — annak kifejezését is : mert csak azt kell leírni, amit a belső hang diktál. Aki pedig — mint Prohászka is — csak ilyen, tehát «ösztönös» diktálásra hallgat, annak könnyebb a leikébe látni, mert nincsenek rajta tanult sallangok. De itt mered elénk a kérdés: a ma és a holnap embere szívesen hallgatja-e Prohászka átéléseit, olyan hangszerelésben, amint azt ő adta? Tud-e együtt érezni vele; új idők lelke tud-e vele rezonálni ? Egyben eleve biztosak lehetünk : Prohászka átélései mögött a krisztusi igazság örök szava szól : ezzel együtt Prohászka is «kikezdhetetlen». Ez az örök igazság az ő átélésében egyéni színt kapott, s áradó stílusban szuggerálja ránk azt, amit ő maga meglátott és átélt, amíg ezzel az igazsággal érintkezett. Aki együtt rezdül az ő lelkiségével, az rögtön megérzi, hogy testvériélek szól. De mi lesz azzal, aki más lelkialkatú és elismeri ugyan, hogy Prohászka annyit ért a századforduló katolikus újjászületésében, mint Szent Ambrus, Szent Ágoston a maga korának, — 1 Prohászka utolsó, toliban maradt müvének nyomdára szánt töredékeiben Schütz Antal «egészen sajátos theologia mentis et cordis» alapjait látja készülőben, melynek nyomait viseli az Élő vizek forrása is. Prohászka itt is ujjongva áll Szent Tamás mellé — amikor az intuíció valósága és a Szentlélek ajándékai (a Prohászka-féle «genialitások») mellett szól. Itt ők a misztikusok közös lelkiségében egyek, — itt nincs már szó az ismeret keletkezésének bölcseleti szételemzéséről. (V. ö. Össz. Műnk. 15. kt. 279—291. lk. : Az Oltáriszentség mint áldozat.) 11*
